Világ
Folytatódik a török földrengés túlélői utáni kutatás, nőtt a halottak száma
Betűméret:             

Folytatódott a túlélők utáni kutatás szombat reggel Délkelet-Törökországban a nagy erejű, 6,8-as fokozatú földrengés után, a hatóságok már 22 halálos áldozatról tudnak, a sérültek száma pedig meghaladja az ezret.

A belügyminisztérium szombat délelőtt azt közölte, hogy eddig 39 túlélőt találtak a romok alatt.

Az első nagyobb rengés pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor történt, és 15 másodpercig tartott. Ennek hipocentruma a hegyvidéki Elazig tartománybeli Sivrice település közelében, 6,75 kilométeres mélységben volt.

A lökéshullámukat szerte Kelet-Törökországban lehetett érezni, de a jóval távolabb, a Sivricétől csaknem 600 kilométerre északnyugatra fekvő Corum tartományban is érzékelték. A katasztrófavédelem eddig 274 utórengést rögzített, tizenkettő közülük 4-es fokozat fölötti volt. Az utórengések egyelőre mintegy 75 kilométer átmérőjű térséget érintenek, és akár egy héten át folytatódhatnak.

A halálesetek zöme Elazig tartományban történt, de néhányan meghaltak a szomszédos Malatyában is. Sebesültekről érkeztek hírek Diyarbakir, Adiyaman, Batman, Kahramanmaras és Sanliurfa tartományból is.

Több török miniszter Sivricébe utazott. Murat Kurum környezeti és várostervezési miniszter arról számolt be, hogy Sivricében öt, a Malatya tartományban található Doganyol faluban pedig 25 ház omlott össze. Süleyman Soylu belügyminiszter azt mondta, hogy míg Malatya tartományban senki, addig Elazigban mintegy 30 ember rekedt a romok alatt, az ő kimentésük folyamatban van. A környékbeli falvakban összedőltek a vályogházak.

Elazig tartomány egyik falujában egy várandós nő 12 órát töltött a romok alatt, egy négyemeletes társasházból pedig 14 sérültet tudtak kimenteni élve.

A térség lakosai az erős rengés miatt ijedtükben az utcára menekültek. Nehezítette a helyzetüket, hogy a földrengés éjszaka történt, és hőmérő a hajnali órákban mínusz 7-12 fokot mutatott. A katasztrófavédelem ennek ellenére arra szólította fel az embereket, hogy semmi esetre ne térjenek vissza a megrongálódott épületekbe, de ne akadályozzák a mentésre érkező gépkocsit haladását sem. Elazig városában sokan sportlétesítményekben, konferenciatermekben húzták meg magukat. Mások a tereken, parkokban vagy a kertjükben gyújtottak tüzet, hogy ne fagyjanak meg.

A török Vörös Félhold és a katasztrófavédelem egységeit szinte az egész országból a földrengés sújtotta térségbe vezényelték. A mentők sátrak és hősugárzók ezreit, ágyak és takarók tízezreit szállították a helyszínre, valamint élelmet és teát osztottak.

A Török Labdarúgó Szövetség (TFF) úgy döntött, hogy a szombati, vasárnapi és hétfői meccsek előtt egyperces néma csönddel emlékeznek az áldozatokra.

Törökországban gyakoriak a mérsékelt vagy közepes erősségű földmozgások. A NTV török hírtelevízió felidézte, hogy Kelet-Törökországot legutóbb 2011 őszén rázta meg két erős földrengés. Októberben 7,2-es, novemberben pedig 5,6-es fokozatú földmozgás volt, amelyek epicentrumai Van tartományban voltak. A két rengésben 644 ember vesztette életét, 1966-an megsérültek.

Elazig és Malatya tartomány hegyvidéken fekszik, kétezer métereset meghaladó hegycsúcsok vannak a ritkán lakott térségben. A péntek esti rengés epicentrumának közvetlen környezetében főként kisebb, nehezen megközelíthető falvak vannak, ami ugyancsak hátráltatja a mentést. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban