Világ
Osztrák kancellár: Maximális biztonságot és maximális szórakozási lehetőségeket kínál Ausztria nyárra a turistáknak
Betűméret:             

Ausztria maximális biztonságot és maximális szórakozási lehetőségeket kínál a nyári szabadság eltöltéséhez a belföldi turistáknak, valamint azoknak a külföldieknek, akik a járványhelyzet szempontjából szintén biztonságos országokból érkeznek - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár csütörtökön Bécsben egy sajtótájékoztatón.

A turizmus, a vendégszeretet egész Ausztria, illetve az osztrákok identitásának része, az egész világ ezáltal ismer meg és értékel bennünket - mondta Kurz. Emlékeztetett arra, hogy a szállodák és a panziók március közepén zártak be; májustól ugyanakkor lépésenként újraindul a turizmus Ausztriában, így a hónap végén a szálláshelyek is újranyitnak.

A kancellár kiemelte, hogy a turizmus, illetve a szabadidő-ipar az országban a GDP 15 százalékát teszi ki, és számtalan munkahely is függ az ágazattól - tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a turizmus élénkítése egyben feltétele a gazdaság újraindításának.

A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is cél a koronavírus-járvány terjedésének csökkentése, a gazdaság újraindítása, azzal együtt munkahelyek biztosítása, a határok megnyitása, a szükséges biztonsági óvintézkedések mellett. Éppen ezért a kormány támogatásával a vendéglátóiparban dolgozók számára lehetővé teszik a koronavírus-teszt elvégzését - szögezte le. Hozzátette: Ausztria olyan biztonságot kínál a turistáknak nyári szabadságuk idejére, mint más ország aligha.

Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter ismertette, hogy a turizmus fellendítésére "Jó nyár vár rád" mottóval kampányt indítanak. A kormány 40 millió euró támogatást biztosít az ausztriai nyaralás belföldi és külföldi reklámozására. Erre azért is szükség van, mert a vendéglátóipart, a turizmust érintették a legkeményebben a koronajárvány miatti bezárások - tette hozzá.

Harald Mahrer, a gazdasági kamara (WKÖ) elnöke arról számolt be: lehetővé akarják tenni, hogy a szállodaipar valamennyi dolgozóján elvégezzék a koronavírus-tesztet. Kifejtette: a teszteket privát laboratóriumokban végzik majd, május 29-től már véletlenszerűen kiválasztott régiókban megkezdik a "próbateszteléseket". Elsőként azokat a munkatársakat tesztelik, akik közvetlenül kapcsolatba kerülnek a vendégekkel, és ha lesz rá lehetőség, akkor később a többieket is. Júliustól a tervek szerint hetente 65 ezer tesztet végeznek majd el - tette hozzá. Mint mondta, az a cél, hogy júliustól, vagyis a nyári szezon kezdetétől a szálláshelyek az esetleges fertőzés szempontjából biztonságosak legyenek.

Értesülések szerint május végén a minőségi szállodák alig 46 százaléka nyit ki; egyharmaduk csak július elejére tervezi a nyitást, de több szálláshely is van, amelyik addig szeretne várni a nyitással, amíg valamennyi határszakaszt megnyitják a forgalom előtt.

Közben Ausztriában továbbra is alacsonyak a járvány mutatói. Összesen 16 404-en kapták el a koronavírus-fertőzést, közülük 1 ,951-en meggyógyultak. Jelenleg 820 aktív beteget tartanak nyilván, 188-at kezelnek kórházban, és 32-en vannak intenzívosztályon. Bécsben összesen 3059 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, közülük 39-en az utóbbi 24 órában kapták meg a fertőzést. A koronavírus okozta megbetegedés szövődményeibe 633-an haltak bele. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban