Világ
Nem enyhül a koronavírus-járvány a nyugat-balkáni országokban

A fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt a járványgócokban korlátozó intézkedéseket vezettek be Szerbiában, Belgrádban például kötelezővé tették a maszk viselését zárt térben, valamint a tömegközlekedési eszközökön. Észak-Macedóniában egy nap alatt 12-en haltak meg a fertőzés következtében.

Szerbiában hétfőről keddre 242-vel 14 288-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Hétfőn négy újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 274-re emelkedett.

Koszovóban egy nap alatt 2677-ről 2799-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában egy halálos áldozata volt a Covid-19 betegségnek, ezzel 50-re nőtt a halottak száma. A miniszterelnök ismét arra figyelmeztetett, hogy ha nem csökken a fertőzöttek száma, akkor a járványgócokat vesztegzár alá helyezhetik, az ország ugyanis nem engedheti meg magának, hogy a koronavírus-járvány második hulláma is olyan súlyos csapást mérjen a gazdaságra, mint az első, ezért most azokra a helyekre kell odafigyelni, ahol sok a fertőzött.

Észak-Macedóniában keddre 6080-ról 6209-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt 12-en haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe, és ezzel 298-ra nőtt a halálos áldozatok száma. Az egészségügyi miniszter szerint azok a fertőzöttek, akiknek csak enyhe tünetei vannak, otthon is lábadozhatnak, ám amint súlyosbodnak a tünetek, be kell feküdniük a kórházba. Elmondta, a legtöbb haláleset azért történt, mert a betegek későn jelentkeztek panaszaikkal az orvosnál.

Montenegróban az utóbbi 24 órában 481-ről 501-re nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Vasárnap óta nem volt halálos áldozata a betegségnek, így a halottak száma 11. Járványügyi szakemberek szerint azért ugrott meg jelentősen a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben, mert Montenegró megnyitotta határait a turisták előtt, és újra engedélyezte a vendéglátóhelyek működését.

Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 4203-ról 4360-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. A Covid-19 betegségbe hétfőn hatan haltak bele, az áldozatok száma összesen 184. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A világon 13 290 153 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 577 980, a gyógyultaké pedig 7 374 484 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai adatai szerint. Egy nappal korábban még 13 070 590 fertőzött szerepelt az összesítésben, a halálos áldozatok száma 572 428, a...
2020. JÚLIUS 15.
[ 8:49 ]
Megnyíltak a szavazóhelyiségek szerda reggel 7 órakor Észak-Macedóniában, ahol az 1,8 millió szavazásra jogosult állampolgár a 123 fős törvényhozás képviselőit választja meg. A választópolgárok 15 párt és koalíció 1578 jelöltjének sorsáról döntenek. A közvélemény-kutatások alapján szoros küzdelem...
2020. JÚLIUS 15.
[ 8:47 ]
A minneapolisi erőszakos rendőri fellépés következtében meghalt, afroamerikai George Floyd esete miatt Philadelphiában tüntetők kedden közös polgári peres eljárást indítottak a rendőrség ellen. A benyújtott három kereset szerint a tüntetők könnygáz bevetése és gumilövedékek használata miatt perlik a...
2020. JÚLIUS 14.
[ 22:03 ]
Beolvasás folyamatban