Világ
Andrzej Duda vezet a lengyel elnökválasztáson a hétfő hajnali adatok szerint
Betűméret:             

A hétfőn hajnalra pontosított felmérések alapján két százalékos előnnyel nyerheti a lengyel elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulóját Andrzej Duda jelenlegi elnök, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje.

Duda a szavazatok 51 százalékát szerezheti meg, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester 49 százaléknyi voksra számíthat. A választói részvétel elérhette a 68,9 százalékot – közölte a felmérést végző Ipsos közvélemény-kutató.

A hivatalos eredményeket a lengyel országos választási bizottság legkorábban hétfőn este vagy keddre virradóra közli.

A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésével 500 helyszínen végzett felmérés első változata, amelyet az esti urnazárás után nem sokkal tett közzé az Ipsos, még Duda igen csekély, kevesebb mint egy százalékos előnyét mutatta, 50,4 százalékos eredménnyel, Trzaskowski 49,6 százaléknyi támogatottságával szemben.

Az exit poll hajnalban közölt, frissített változata már az érintett szavazóhelyiségekből 450-nek a hivatalos eredményeire támaszkodik, azokat vetíti ki, a fennmaradó 50 szavazóhelyiség felmérési eredményei mellett, ezzel a korábbi mintegy felére, egy százalékra csökkentve a felmérés hibahatárát.

A hivatalban lévő államfő a csekély különbség ellenére már az este győzelmet hirdetett.

„Soká éljen Lengyelország! Hetven százalékos részvételi aránnyal győzni az elnökválasztáson valami hihetetlen. Meghatódtam. Köszönöm honfitársaim” – hangoztatta Duda a fővárostól, Varsótól 60 kilométerre északra található Pultusk városában egy rendezvényen támogatói előtt, miután az exit pollt közzé tették. A hivatalban lévő elnök kihívójának, Trzaskowskinak is gratulált eredményéhez, és azt hangoztatta, hogy elnöki hivatala továbbra is „nyitott lesz az eltérő nézeteket és meggyőződést valló emberek irányában”.
Trzaskowski mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy eredménye meglepetést fog okozni, és legyőzi Dudát.

„Mondtuk, hogy szoros lesz, és az is lett. Meggyőződésem azonban, hogy győzni fogunk” – jelentette ki Varsóban tartott késő esti gyűlésén Trzaskowski. „Bármi is történjék, továbbra is harcolni fogunk a bíróságok függetlenségéért, védelmezni fogjuk az alkotmányt, és továbbra is küzdeni fogunk a nők jogaiért” – tette hozzá Trzaskowski.

A június 28-i első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowskit 30,5 százalékot szerzett.

Az exit poll eredményei még nem veszik figyelembe a külföldről szavazó lengyelek voksait, akik az első fordulóban egyes számítások szerint 70 százalékban Trzaskowskit részesítették előnyben Dudával szemben. A második fordulóban szavazásra jogosult mintegy 30,2 millió választópolgárból azonban csak 374 ezren regisztráltak külföldről szavazásra, illetve 185 ezren a szintén levél útján lehetővé tett lengyelországi szavazásra.

Hírmagyarázók szerint a lengyel elnökválasztás az Andrzej Dudát támogató konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kormányának támogatásáról vagy elutasításáról szólt. Duda győzelme megszilárdítaná a párt hatalmát a 2023-ban esedékes következő parlamenti választásokig. A jelöltségét elutasító ellenzéki erők attól tartanak, hogy Duda választási győzelme arra bátoríthatja a PiS vezette kormányt, hogy az elnök támogatásával korlátozza a média, a bíróságok és a helyi önkormányzatok szabadságát. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban