Világ
Donald Trump állítása szerint nem akarja elhalasztani a választást, csak a levélszavazás miatt aggódik

Donald Trump amerikai elnök kijelentette csütörtök esti fehér házi sajtóértekezletén, hogy nem akarja elhalasztani a novemberi elnökválasztást, csak a levélszavazás megbízhatatlansága miatt aggódik.

"Választást akarok és eredményt, sokkal, de sokkal jobban mint önök" - jelentette ki az elnök és hangsúlyozta, hogy "nem akar három hónapig várni és aztán szembesülni azzal, hogy hiányoznak a szavazócédulák".

"A választás eredményeit már a választás éjszakáján ismernünk kell, nem napokkal, hónapokkal, sőt, akár évekkel később" - mondta.

Trump csütörtök reggel az egyik Twitter-bejegyzésében vetette fel a november elején esedékes elnökválasztás elhalasztását. Arra hivatkozott, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta egyre gyakrabban szóba kerülő, levélben történő szavazás "a legpontatlanabb és legcsalárdabb választás" lenne az amerikai történelemben.

Felvetését a saját pártja legbefolyásosabb politikusai is elutasították. A demokrata párti politikusok közül eddig Tom Udall új-mexikói szenátor utasította el a felvetést, a demokrácia elleni támadásnak minősítve azt. Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke pedig úgy reagált, hogy idézte az alkotmányból azt a részt, miszerint a szövetségi törvényhozás joga meghatározni a választás napját.

Az elnök sajtóértekezletén kitartott amellett, hogy a levélszavazás csalás lehetőségeit rejti magában. Ennek alátámasztására bemutatott három újságcikket. Az egyik a The Wall Street Journal július 20-án Levélszavazási katasztrófa New Yorkban címmel megjelent szerkesztőségi állásfoglalása, amely arról szól, hogy a június 23-ai New York-i előválasztások után egy hónappal még mindig nem lehet tudni, ki nyert, mert eltűntek szavazatok, és per folyik a még mindig nem végleges választási eredmény miatt.

Trump felmutatott egy olyan elemzést is, amely a CBS televízió honlapján egy héttel ezelőtt jelent meg, és a levélszavazás eddigi tapasztalatok szerinti problémáival foglalkozik, valamint azzal, hogy milyen más gondok várhatók a választásokon. Továbbá idézett egy hasonló tartalmú cikket a The Washington Post című liberális lapból is. A Post írása azt részletezte, hogy az idei előválasztásokon több tízezernyi levélszavazatnak egyszerűen nyoma veszett.

Az elnök a sajtóértekezleten megismételte azt a véleményét, hogy "a levélszavazás a legnagyobb csaláshoz fog vezetni. "A buta emberek talán nincsenek is ezzel tisztában" - tette hozzá. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Donald Trump amerikai elnök öccse súlyos beteg, az elnök New Yorkba utazik - jelentette be pénteken a washingtoni Fehér Ház. Az elnöki hivatal közleménye nem részletezte Robert Trump állapotát, csupán annyit közölt: súlyos beteg, kórházban ápolják. Pénteki sajtóértekezletén Donald Trump sem kívánt kitérni a...
2020. AUGUSZTUS 14.
[ 21:54 ]
Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje országosan is tartja előnyét az újraválasztására készülő elnökkel, Donald Trumppal szemben, bár Trump növelte támogatottságát - közölte legújabb felmérésére hivatkozva a republikánusokhoz közel álló Fox televízió pénteken. A Fox News felmérése szerint Biden...
2020. AUGUSZTUS 14.
[ 21:50 ]
Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában: egy nap alatt 282 ember tesztje lett pozitív - jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken. A legtöbben Bécsben (112 fő), Tirolban (58 fő) és Felső-Ausztriában (45 fő) fertőződtek meg az utóbbi 24 órában. Anschober szerint az új fertőzöttek...
2020. AUGUSZTUS 14.
[ 20:22 ]
Beolvasás folyamatban