Világ
Görögországban is szigorítanak a maszkviselési szabályokon

Görögországban kötelező lesz szájmaszkot viselni minden beltéri nyilvános helyen, miután a mediterrán országban újra megugrott a koronavírusos esetek száma.

A szigorítást a polgári védelemért felelős miniszter-helyettes jelentette be pénteken. Aznap 78 új Covid-19-megbetegedést regisztráltak.

A száj és az orr eltakarása a kültéren is kötelező lesz ott, ahol nem lehet ügyelni a megfelelő távolságtartásra – mondta a miniszter-helyettes.

Görögországban eddig a tömegközlekedési eszközökön volt csak kötelező a szájmaszk, ezt terjesztették ki tíz napja az élelmiszerüzletekre is. Az országban augusztus közepéig meghosszabbították a látogatási tilalmat az idősotthonokban és a kórházakban. Az esküvőket, temetéseket és keresztelőket legfeljebb száz ember részvételével tarthatják meg. Augusztus végéig betiltották a fesztiválokat és koncerteket.

A menekültügyi minisztérium pénteken bejelentette, hogy a koronavírus további terjedését megelőzendő, augusztus 31-ig meghosszabbítják a görögországi menekülttáborokra vonatkozó karantént. Az intézkedést március 21-én vezették be az égei-tengeri görög szigeteken működő menekülttáborokban, ahol összesen több mint 26 ezer menedékkérő zsúfolódott össze, miközben a táborok együttes kapacitása alig több mint 6 ezer fő.

Görögországban két hónapja nem volt olyan magas az új megbetegedések száma, mint pénteken. Eddig 4447 Covid-19-megbetegedést regisztráltak, a halálos áldozatok száma 202. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Rendkívüli ülést tartanak pénteken az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei a hétvégi fehéroroszországi elnökválasztás nyomán kialakult állapotokkal, a libanoni robbanást követő fejleményekkel és a Földközi-tenger keleti medencéjében zajló török szénhidrogén-kutatásokkal kapcsolatban - közölte az...
2020. AUGUSZTUS 12.
[ 12:51 ]
A világon 20 223 306 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 740 276, a gyógyultaké pedig 12 529 198 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban még 20 020 679 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 734 803, a...
2020. AUGUSZTUS 12.
[ 7:22 ]
A demokraták szerint nagyszerű döntés született, Trump "hamisnak" tartja az ügyészt. Kamala Harris kaliforniai szenátor lesz Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltjének alelnökjelöltje - jelentette be kedden délután Delaware-ban kiadott közleményében Biden kampánycsapata. Az 55 éves szenátor, aki...
2020. AUGUSZTUS 12.
[ 6:28 ]
Beolvasás folyamatban