Világ
Peking szankciókkal sújt amerikai politikusokat

Peking szankciókkal sújt amerikai politikusokat, köztük Ted Cruz és Marco Rubio republikánus szenátort - jelentette be a kínai külügyminisztérium hétfőn.

A 11 amerikai tisztségviselőre vonatkozó bejelentést azzal indokolták, hogy Washington pénteken több hongkongi és kínai tisztségviselőt, köztük Carrie Lam hongkongi kormányzót sújtott szankciókkal, akiket a hongkongi autonómia aláásásával, illetve a lakosság szabadságjogainak korlátozásával vádol.

Csao Li-csien, a külügyminisztérium szóvivője elmondta: az intézkedés célpontjában olyan emberek állnak, akik "helytelen magatartást" tanúsítottak Hongkonggal kapcsolatban. A szóvivő hozzátette: a szankciók amerikai politikusok mellett a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet vezetőjére, Kenneth Roth-ra is érvényesek.

Rubióra és Cruzra Kína már a múlt hónapban is szankciókat vetett ki, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok ezt megelőzően szankciókat rendelt el olyan kínai tisztségviselők ellen, akiket a zömében a nyugat-kínai Hszincsiangban élő ujgur kisebbség elnyomásával vádol.

Az elmúlt hónapokban egyre inkább elmérgesedett a viszony Peking és Washington között, A két rivális egyebek mellett a kétoldali kereskedelem, a koronavírus-járvány, a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, az egymás országaiban tevékenykedő sajtóképviseletek, Hongkong, Tajvan, a Dél-kínai-tenger, valamint az emberi jogok kapcsán feszült egymásnak. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Trump és Biden egymást bírálták - illusztráció
2020. SZEPTEMBER 22.
[ 8:34 ]
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus hétfőn felszólította Oroszországot, hogy adja át azokat a ruháit, amelyeket életveszélyes rosszullétekor viselt. A Németországban lábadozó Navalnij ezt honlapján tudatta. "Mielőtt megengedték volna (az orosz hatóságok), hogy Németországba vigyenek, leszedték rólam az...
2020. SZEPTEMBER 21.
[ 19:21 ]
Az amerikai-kanadai határnál vasárnap este letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint levélben küldött ricint a Fehér Házba - jelentette vasárnap éjjel több amerikai médium is. A nőt, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, a kanadai határon, a New York államban fekvő Buffalo mellett vették őrizetbe az amerikai...
2020. SZEPTEMBER 21.
[ 7:03 ]
Már 30 929 163 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 959 528, a gyógyultaké pedig 21 159 457 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfői összesítése szerint. Egy nappal korábban 30 685 001 esetet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 955 843, a gyógyultaké pedig...
2020. SZEPTEMBER 21.
[ 7:00 ]
Beolvasás folyamatban