Világ
120 orvos hunyt el eddig Peruban a koronavírus miatt
Betűméret:             

Itt mérik a térség legmagasabb a halálozási arányát.

Peruban átlépte a félmilliót az eddigi azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, az ország közben Latin-Amerika legmagasabb halálozási arányát produkálja – derült ki az egészségügyi minisztérium által csütörtökön közzétett járványadatokból.

Az egészségügyi miniszter helyettese, Luis Suarez sajtóértekezleten ismertette, hogy 507 ezer 996-ra emelkedett az eddig azonosított esetek száma, és 25 ezer 648-ra nőtt a Covid-19 járvány számlájára írható halálesetek száma.

A Reuters hírügynökség összevetése szerint Latin-Amerikában jelenleg az andokbeli országban mérik a legmagasabb halálozási arányt,

miután 100 ezer emberre 78,6 koronavírus okozta haláleset jut.

E tekintetben Peruban rosszabb a helyzet, mint a világjárvány által szintén keményen sújtott térségbeli szomszédainál, Chilében és Brazíliában.

Martín Vizcarra perui elnök csütörtökön egy nyilvános eseményen emlékezett meg a SARS-CoV-2 vírus okozta járványban eddig elhunyt 120 orvosról, egyben a társasági és sportesemények száma újabb gyarapodásának és a lakosság laza fegyelmének tudta be a fertőzések ismét gyorsuló növekedését.

Vizcarra előző nap betiltotta a családi eseményeket, bejelentette a vasárnapi kijárási tilalom általános visszaállítását – ami alól csak a gyógyszertárak és az ételkiszállítást végző éttermek élveznek kivételt –, és az ország újabb öt régiójára terjesztette ki a karanténintézkedéseket, miután az előző napok adatai szerint a gyerekek és serdülők közötti fertőzések száma 75 százalékkal emelkedett. Az ország új miniszterelnöke, Walter Martos, aki kedden kapott bizalmat a törvényhozásban,

drákói büntetésekkel fenyegette a járványügyi előírások megsértőit.

Peruban a első fertőzés március 6-i észlelése után alig egy héttel szigorú karanténintézkedéseket rendeltek el, férfiak és nők például csak eltérő napokon hagyhatták el a lakásokat. A korlátozások fokozatos feloldása nyomán azonban jelentősen megugrott a fertőzöttek száma. (MTI/hvg.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban