Világ
A brit kormány elrendelte a legmagasabb készültséget Manchesterben és környékén
Betűméret:             

A brit kormány saját hatáskörében elrendelte a legmagasabb koronavírus-készültségi szint életbe léptetését Manchesterben és tágabb környékén is, miután erről nem sikerült a helyi vezetéssel megállapodásra jutni - közölte kedden Boris Johnson miniszterelnök.

Johnson a Downing Streeten tartott esti sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány a szükséges szabályozási intézkedéseket csütörtökön a parlament elé terjeszti, a legmagasabb készenléti fokozat pénteken nulla órától lép életbe az északnyugat-angliai nagyvárosban és kiterjedt vonzáskörzetében.

A kormány és Manchester polgármestere, Andy Burnham között tíz napja folyik időnként meglehetősen éles hangvételű vita a legmagasabb szintű járványkészültség helyi bevezetéséről.

Burnham és a térség több más közigazgatási vezetője szerint a kormány nem hajlandó megfelelő pénzügyi segítséget nyújtani a régió üzleti szektorának a korlátozó intézkedések okozta veszteségek pótlására, ezért a polgármester nem volt hajlandó a készenléti szint emelésére. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban