Világ
Kínában már mintegy egymillió embert oltottak be a Sinopharm vakcinájával

Már mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcinával Kína sürgősségi programjának keretében - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna pénteken a vállalat közlésére hivatkozva.

Kína júliusban indította el a sürgősségi programot, amelynek keretében a hazai fejlesztésű, kísérleti vakcinák közül hármat alkalmaznak a fertőzés veszélyének különösen kitett emberek körében. Az oltóanyagok közül kettőt az állami kézben lévő Sinopharm leányvállalata, a China National Biotech Group (CNBG) fejlesztett ki, a harmadikat pedig a Sinovac Biotech.

Liu Csing-csen, a Sinopharm elnöke egy szerdán megjelent interjúban elmondta: a sürgősségi program keretében beoltott emberek egyikénél sem figyeltek meg súlyos mellékhatást, és senki sem fertőződött meg koronavírussal. A Sinopharm mindkét vakcinája az emberi sejtekben szaporodni képtelen, inaktív vírust tartalmaz, amely a szervezet saját immunreakcióját váltja ki. A klinikai tesztek adatai alapján mindkét oltóanyagból fejenként két dózisra van szükség a védettség kialakulásához.

A kísérleti vakcinák jelenleg a klinikai tesztek harmadik fázisában tartanak, a tesztelést csaknem 60 ezer emberen végzik külföldön. A tesztalanyok körében már összesen 40 ezer vérmintát vettek le 14 nappal azt követően, hogy megkapták az oltóanyag második dózisát - közölte Liu.

Jelenleg öt kínai fejlesztésű koronavírus-oltóanyag tart a klinikai tesztek ötödik fázisában. Ezeket egyebek mellett az Egyesült Arab Emírségekben, Brazíliában, Peruban és Pakisztánban tesztelik. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Karanténba vonul a horvát kormányfő - illusztráció
2020. NOVEMBER 28.
[ 22:57 ]
A leköszönő Trump-adminisztráció új rendelete karácsonykor lép életbe. Az USA igazságügyi minisztériuma módosította a kivégzések végrehajtásának szabályozását, amely így már nem követeli meg, hogy a szövetségi halálos ítéleteket injekcióval hajtsák végre. A pénteken kihirdetett módosítás azonban a...
2020. NOVEMBER 28.
[ 17:03 ]
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök szerint immár látótávolságon belül van Skócia függetlensége. Sturgeon a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) éves kongresszusát megnyitó szombati beszédében kijelentette: az elmúlt egy évben egyre erőteljesebbé, az idén immár tartósan...
2020. NOVEMBER 28.
[ 15:16 ]
Fogadta szombaton az első betegeket a zágrábi Arena sportcsarnokban kialakított ideiglenes járványkórház - jelentette az N1 horvát hírcsatorna. Az új intézmény a klinikai kórházak kihelyezett részlegeként működik és egyelőre enyhe tünetekkel rendelkező Covid-betegeket lát el. Az ideiglenes intézménybe, amely száz...
2020. NOVEMBER 28.
[ 15:10 ]
Beolvasás folyamatban