Világ
Meghalt Zágráb polgármestere
Betűméret:             

Életének 66. évében szívrohamban elhunyt Milan Bandić, Zágráb polgármestere, aki három rövid megszakítással húsz éven át vezette a 800 ezer lakosú horvát fővárost - közölte a helyi média vasárnap.

Bandićot először 2000-ben választották meg polgármesternek. Két évvel később ittasan közúti balesetet okozott, majd megpróbálta lefizetni a rendőrt, amiért le kellett mondania. A politikust 2005-ben ismét megválasztották a város élére.

Később, 2009-ben számos botránnyal a háta mögött és több mint kétszáz büntető feljelentés mellett indult az államfői választásokon.

A polgármester egy ideig tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak (SDP), kilépése után független jelöltként indult a választásokon, majd 2015-ben létrehozta saját pártját, a Milan Bandić 365 - Munka és Szolidaritás nevű pártot.

Bandićot először 2014 októberében vette őrizetbe a korrupcióellenes hivatal, egy hónapot töltött vizsgálati fogságban, majd óvadék fejében szabadlábon távozhatott. A vizsgálat eredményeként az ügyészség megalapozottnak látta a gyanút, ezért 2015-ben a vádemelés mellett döntött. Abban az évben ismét vizsgálati fogságba helyezték Bandićot, mert az ügyészség szerint megpróbálta befolyásolni a tanúkat.

A polgármester ellen más ügyekben is folyt eljárás, azzal is vádolták, hogy a 2009-es horvátországi elnökválasztás során nem átláthatóan költötte el a kampánypénzeket.

Bandić utolsó, hatodik mandátuma sem volt botránymentes. A sajtó számos korrupciós üggyel hozta ismét összefüggésbe, de ezekkel kapcsolatban eljárás nem indult ellene.

Horvátországban május 16-án tartanak önkormányzati választásokat, eddig 12 jelölt jelezte indulási szándékát, köztük az SDP és a kormányzó Horvát Demokrata Párt (HDZ) jelölte. A horvát sajtó szerint nagy eséllyel egyik sem tudta volna "letaszítani trónjáról" Milan Bandićot. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Herszonra, ahol eltaláltak egy hivatali épületet a megyeszékhely központjában - közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon. A kormányzó arról is hírt adott, hogy a régióban, Beriszlav környékén lévő Mihajlivka falura kamikaze drónnal mértek...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 15:19 ]
Beolvasás folyamatban