Világ
Több embert megkéselt egy férfi Svédországban
Betűméret:             

Legalább nyolc embert megsebesített egy férfi, aki többeket megkéselt a dél-svédországi Vetlanda nevű kis település központjában.

A rendőrségi jelentés szerint az első segélyhívások a támadással kapcsolatban nem sokkal 15 óra előtt érkeztek, az első járőr 15 óra 10 perckor érkezett a helyszínre. Röviddel ezután a fiatal, húszas éveiben járó gyanúsítottat meglőtték és letartóztatták. 18: 47-kor a rendőrség bejelentette, hogy az esetet terrorizmus gyanújával vizsgálja.

Intenzíven dolgozunk, és rengeteg erőforrásunk lesz a továbbiakban. Nagyon szeretnénk kapcsolatba lépni bárkivel, akinek információja van az esetről. Ez is az egyik oka annak, hogy jelenleg nem tudunk túl sok részletet elárulni” – mondta Malena Grann helyi rendőrfőkapitány a svédországi The Localnak a rendőrség szerda esti sajtótájékoztatóján.

Arra az újságírói kérdésre, hogy miért merült fel a terrorizmus gyanúja, a rendőrség azt mondta:

a nyomozás során olyan részletekre bukkantak, amelyek arra késztetik őket, hogy terrorizmusra utaló nyomokat keressenek.

Erről további információt nem osztottak meg.

A hatóságok szerint semmi nem utal arra, hogy további gyanúsítottak is érintettek lennének az az ügyben.

A város öt területét azonosították a bűncselekmény helyszíneként, melyeket a nyomozás idejére lezártak.

Azt egyelőre nem közölték, hogy az elkövető milyen fegyvert használt, s nem mondtak el további részletekkel a nyolc sérült állapotáról és arról sem, vagy arról hogy vannak-e külföldi állampolgárok közöttük, de mind a nyolc érintettet kórházban ápolják.

A rendőrség szerint túl korai még a nyomozás ezen szakaszában megmondani, hogy a támadás áldozatait véletlenszerűen vagy szándékosan jelölte-e ki a férfi.

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsított 20 év körüli, smålandi lakos, akit korábbról „kisebb bűncselekmények elkövetése miatt” már ismertek. Sérüléseinek állapotát nem ítélték életveszélyesnek. Rendőrségi megfigyelés alatt kórházban kezelik, a kihallgatás még nem kezdődött el.

Stefan Löfven miniszterelnök elítélte a támadást.

Ezekre a rettentő akciókra a társadalom közös erejével reagálunk. Eszünkbe jut, milyen törékeny a biztonságos létezésünk. Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy lélekben támogassák az erőszak által érintetteket, valamint az egészségügyben, a rendőrségen és az önkormányzatban dolgozó férfiakat és nőket, akik a sérülteket gondozzák és helyreállítják a biztonságot – fogalmazott.

Svédországban a titkosszolgálatok magasnak tartják a terrorveszélyt. A skandináv országot az utóbbi években kétszer is terrortámadás érte.

2010 decemberében egy férfi öngyilkos merényletet hajtott végre Stockholm központjában. A támadó meghalt, de a járókelőket szerencsére csak könnyebben sebesítette meg.

2017 áprilisában egy elutasított és radikalizálódott üzbég menedékkérő egy lopott teherautóval hajtott gyalogosok közé a svéd fővárosban. A támadásban öt ember életét vesztette. A tettest 2018 júniusában életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Vetlanda egy város Jönköpingben, Svédország déli részén, Stockholmtól mintegy 275 kilométerre délnyugatra. Lakossága körülbelül 14 ezer fő. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Herszonra, ahol eltaláltak egy hivatali épületet a megyeszékhely központjában - közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon. A kormányzó arról is hírt adott, hogy a régióban, Beriszlav környékén lévő Mihajlivka falura kamikaze drónnal mértek...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 15:19 ]
Beolvasás folyamatban