Világ
Az EJEB elutasította a gyermekeik kötelező beoltatását megtagadó szülők keresetét

Az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtöki ítéletében elutasította több csehországi szülő keresetét, akik azért fordultak a strasbourgi testülethez, mert a hatóságok pénzbírsággal sújtották őket gyermekeik kötelező védőoltásainak megtagadása miatt, illetve az óvodák elutasították gyermekeik felvételét.

A bírói testület álláspontja szerint esetükben nem áll fenn emberi jogi jogsértés, mivel a "kötelező védőoltások szükségszerűek egy demokratikus társadalom működéséhez".

Az EJEB kimondta: Csehországban általános jogi kötelezettség a gyermekek beoltatása, amely ugyan fizikai erőszakkal nem érvényesíthető, de az azt megtagadókat pénzbüntetéssel sújthatják a hatóságok, továbbá az óvodáknak és bölcsődéknek jogukban áll elutasítani a be nem oltott gyermekek felvételét. A bírák megjegyezték, hogy bár a nem kívánt orvosi műveletek elvégzése a magánélet tiszteletben tartásának jogát sértheti, ebben az esetben a cseh hatóságok törvényes célokat követtek mások egészséghez fűződő jogainak védelme érdekében. Hozzátettek, hogy Csehországban a kötelező vakcinációt a nemzeti egészségügyi hatóságok is teljes mértékben támogatják, továbbá a felperesek által kifogásolt intézkedések valójában a gyermekek egészségvédelmi érdekeit szolgálják, mivel hozzájárulnak a nyájimmunitás kialakulásához.

A testület felhívta a figyelmet arra is, hogy az óvodai felvétel megtagadása nem büntető, hanem megelőző intézkedés volt a hatóságok részéről.

"Mindazonáltal hogy a gyermekek személyiségfejlődési szempontból fontos lehetőséget vesztenek el azáltal, hogy nem vesznek részt az óvodai oktatásban, miután elérték az iskolakötelezettségi kort, védőoltások nélkül is járhatnak majd oktatási intézményekbe" - tette hozzá a testület. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Meghalt Idriss Déby csádi elnök - illusztráció
2021. ÁPRILIS 20.
[ 17:26 ]
Elfogadja a Keresztényszociális Unió (CSU) a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) választmányának javaslatát, hogy Armin Laschet CDU-elnök, észak-rajna-vesztfáliai kormányfő legyen a pártszövetség közös kancellárjelöltje a szeptemberi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson - jelentette be...
2021. ÁPRILIS 20.
[ 13:12 ]
Angela Merkel német kancellár az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének keddi vitanapján elmondott beszédében "rendkívüli aggodalmát" fejezte ki Alekszej Navalny bebörtönzött orosz ellenzéki politikus egészségi állapota miatt. "Rendkívül aggódunk Alekszej Navalnij állapota miatt, és a német kormány...
2021. ÁPRILIS 20.
[ 13:11 ]
A fennálló korlátozások, az éjszakai kijárási tilalom és a vendéglátóhelyek zárva tartásának meghosszabbítását követeli a koronavírus-járvány kezelésével megbízott észak-macedón válságstáb a kormánytól. A Vesti.mk szkopjei hírportál beszámolói szerint a fennálló korlátozások kedd éjfélkor...
2021. ÁPRILIS 20.
[ 9:53 ]
Beolvasás folyamatban