Világ
Az Egyesült Államok 500 millió adag Pfizer-vakcinát vásárol, hogy megossza a rászoruló országokkal

Az Egyesült Államok 500 millió adagot vásárol a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájából, hogy a következő két évben megossza a rászoruló országokkal - jelentette az amerikai sajtó az ügyet ismerő, nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva.

Sajtóinformációk szerint a Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció "drámai módon kívánja fokozni erőfeszítéseit a világ lakosságának beoltására". A The Washington Post című amerikai napilap szerint az elnök várhatóan a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) pénteken kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján, a délnyugat-angliai Cornwallban, Carbis Bay városában jelenti be hivatalosan a tervet.

Biden szerdán indult el európai körútjára, amely hivatalba lépése óta az első külföldi útja. Péntektől részt vesz a G7-csúcstalálkozón, majd ellátogat a NATO-tagországok vezetőinek június 14-i találkozójára Brüsszelbe. Végül Genfbe utazik, ahol négyszemközti találkozón vesz részt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az elnök utazása előtt újságíróknak azt mondta, hogy egy globális oltási stratégiát fog bejelenteni útja során.

A The New York Times című amerikai napilap azt közölte, hogy az 500 millió adag vakcinát két év alatt mintegy 100 országba juttatnák el. Idén 200 millió adagot, a fennmaradó 300 milliót pedig 2022-ben osztanák szét.

Joe Biden a múlt héten ismertette az amerikai vakcinaelosztó kezdeményezés első szakaszának részleteit, amelyek értelmében 19 millió adag oltóanyagot kap a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés, hatmillió adagot pedig az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei.

Az Egyesült Államok összesen 80 millió adag vakcinát ajándékozna el június végéig, ami a fel nem használt oltóanyagok 75 százaléka. A fennmaradó 25 százalékot Washington vésztartalékként tárolná, és szükség esetén közvetlenül megosztaná szövetségeseivel és partnereivel. Az Egyesült Államokban jelentősen csökkent a koronavírus elleni vakcinák iránti kereslet, miután a felnőtt lakosság több mint 63 százaléka megkapta már az első adagot valamelyik oltásból.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint körülbelül 11 milliárd oltásra lesz szükség ahhoz, hogy a világ népességének 70 százalékát beoltsák a Covid-19 ellen. Szakemberek rámutattak arra, hogy jelenleg óriási a különbség a fejlett országok és a rászoruló országok oltási adatai között. Példaként azt említették, hogy amíg az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a lakosság több mint fele már legalább az oltás első dózisát megkapta, addig az afrikai emberek kevesebb mint 2 százalékáról mondható el ugyanez. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A húsz olaszországi tartományból tizenkettőben csak a maszk kötelező viselete és a biztonsági távolság betartása maradt érvényben a koronavírus-járvány miatti intézkedésekből hétfőtől, ami több mint negyvenmillió olaszt érint. Az október végétől bevezetett szigorú óvintézkedéseket további öt...
2021. JÚNIUS 14.
[ 9:44 ]
A világon 175 887 388 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 799 979 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 175 658 298 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 795 047 volt. A...
2021. JÚNIUS 14.
[ 8:45 ]
Az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Kínával és Oroszországgal - mondta a hét vezető ipari hatalom (G7) vasárnap véget ért angliai csúcstalálkozója után Joe Biden amerikai elnök. Biden a háromnapos találkozó után tartott rövid sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Egyesült Államok visszatért...
2021. JÚNIUS 13.
[ 19:43 ]
Beolvasás folyamatban