Világ
Hatalmas robbanás rázta meg Leverkusent
Betűméret:             

Robbanás rázta meg kedd reggel a németországi Leverkusent. Szemtanúk beszámolói szerint a Bayer vegyipari vállalat telephelye fölött nagy füstoszlop emelkedik.

Lángok csaptak fel, majd felrobbant egy hulladéküzem a németországi Leverkusen városában délelőtt fél tíz körül - írta meg az Expressre hivatkozva a hvg.hu. A hatóságok mindenkit arra figyelmeztettek, hogy maradjon a házában, illetve hogy ne szellőztessen, csukja be az ablakokat, ugyanis mérgező hatású gázok is terjedhetnek a levegőben. Ugyanezen okból nem engednek újságírókat sem a helyszínre, nem akarják megkockáztatni, hogy valaki megbetegedjen a belélegzett gázoktól. A szeméttelep üzemeltetője közösségi oldalán azt írta, hogy a robbanás ismeretlen okból következett be.

Az említett gázokat egyelőre vizsgálják, nem tudni, milyen természetűek. A robbanásról még a 18 kilométerre lévő Kölnből és a több mint 40 kilométerre elterülő Bonnból is érkeztek olyan beszámolók, amik szerint még ott is érezni lehetett az erejét. A füstöt és a vele terjengő bűzt sem csak Leverkusenben lehet érezni: a beszámolók szerint még Kölnben is érezni lehet a csípős szagot.

A Németországban veszélyhelyzetek idején használt telefonos app (Nina) arra figyelmeztette a környéken lakókat, hogy robbanás történt, a helyzet pedig „extrém veszélyességi fokozatú”. Az alkalmazás a lakókat arra is figyelmeztette, hogy ha bármilyen információjuk van, azonnal hívják a 112-t. Ugyanerre figyelmeztettek a helyi rádiók és a tévé is.

Sajtóhírek szerint a robbanás egy szemétégető üzemben történt, a tűzoltóság pedig külön arra kérte a lakosságot, hogy hagyják szabadon az esettel kapcsolatos hívásoknak a segélyhívó számot.

A robbanás füstfelhője a beszámolók szerint a 18 kilométerre lévő Kölnből is látszik. A kölni tűzoltóság beszámolója szerint városukban szerencsére nincs veszély.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Észak-Korea állambiztonsági miniszterével, Li Csangdevel tárgyalt Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a március 25-27. közötti phenjani látogatása során - közölte csütörtökön az SZVR sajtóirodája. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a felek megvitatták a nemzetközi...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:25 ]
A technológiai hozzáférés korlátozása, az ipari és ellátási láncok megszakítása csak konfrontációhoz vezetne, és ezek a kísérletek nem fogják megállítani az ország előretörését - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Mark Rutte holland miniszterelnökkel való pekingi találkozója során. "A...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:27 ]
„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Beolvasás folyamatban