Világ
Puccskísérlet Szudánban
Betűméret:             

Katonai hatalomátvételt hiúsítottak meg a hatóságok Szudánban - közölte kedden Taher Abu Hadzsa, a hadsereg szóvivője az állami televízióban.

A szóvivő részleteket egyelőre nem árult el az államcsíny hátteréről, nem fedte fel az elkövetők kilétét sem. A hatóságok jelezték, hogy nyomozást indítottak, és rövidesen megkezdődik a gyanúsítottak kihallgatása.

Ellenőrzésünk alatt tartunk mindent (...) A forradalom győzött! - írta a Facebookon Mohammed al-Fíki Szulimán, a kormányzó katonai-civil tanács egyik tagja. Felszólította a lakosokat, hogy oltalmazzák az országban zajló politikai átmenetet.

Hírügynökségek szerint a puccsisták a kelet-afrikai ország fővárosa, Kartúm közelében szervezkedtek. Egy névtelenül nyilatkozó katonai tisztségviselő szerint a fegyveres erők több tagja megpróbált elfoglalni számos kormányzati létesítményt, de megakadályozták őket ebben. A város utcáin ekkor sok katonai jármű volt látható. Többeket letartóztattak, köztük magas rangú katonatiszteket.

Egy névtelenül nyilatkozó kormányzati forrás szerint a puccsisták egyik célja az volt, hogy ellenőrzés alá vonják az állami rádióadó Omdurmánban található székhelyét.

Omdurmán Kartúmmal átellenben, a Nílus másik oldalán fekszik. Egy szemtanú szerint a hadsereg kedd reggel tankokkal zárt le egy hidat, amely a fővárost összeköti Omdurmánnal.

Szudánban harminc évig Omár el-Besír elnök irányított kemény kézzel. Besírt tömegtüntetések nyomán 2019-ben a hadsereg megbuktatta. Ezt követően a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre, amelyet világszerte üdvözöltek.

Az átmeneti kormány több puccskísérletről is beszámolt, amelyek hátterében állítólag Besír hívei álltak.(MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban