Világ
Görögországban havonta pénzbírságot kell fizetniük a 60 éven feletti oltatlanoknak

Görögországban havonta pénzbírságot kell fizetniük azoknak a 60 év felettieknek, akik megtagadják a koronavírus elleni oltás felvételét - jelentette pénteken a Le Figaro című francia lap.

Sajtótájékoztatóján Jánnisz Ikonómu kormányszóvivő a döntést azzal indokolta, hogy tízből kilenc, koronavírussal összefüggő haláleset ebből a korcsoportból kerül ki.

"Tíz intubált betegből hét 60 év feletti, és közülük tízből nyolc oltatlan" - tette hozzá.

A január 16-án életbe lépő rendelkezés értelmében az oltást megtagadók havonta 100 eurót kötelesek fizetni mindaddig, amíg be nem oltatják magukat.

Tanosz Plevrisz egészségügyi miniszter vasárnap azt közölte, hogy február 1-jétől oltatlannak minősülnek mindazok, akik nem vették fel a koronavírus elleni emlékeztető oltást a második oltás után eltelt hét hónap alatt.

"Az oltási igazolás továbbra is érvényes lesz, mert kilenc hónapos európai igazolásról van szó, de nem részesülhetnek olyan előnyökben, mint a kizárólag oltottak számára engedélyezett helyek igénybevétele" - tette hozzá Plevrisz.

Görögországban a 11 millió lakosból több mint 7 millióan vették fel a védőoltást. Több mint 3,9 millióan kapták meg már az emlékeztető oltást is.

A fertőzéseknek az omikron variáns okozta fellángolása miatt a kormány december 29-én újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Új kormánya van Észak-Macedóniának - illusztráció
2022. JANUÁR 17.
[ 9:37 ]
Egybehangzó vasárnapi brit sajtóbeszámolók szerint egyre többen követelik a kormányzó brit Konzervatív Párton belül is Boris Johnson miniszterelnök távozását. Johnson körül az elmúlt napokban egymás után robbantak ki a botrányok, miután kiderült, hogy a korábbi hónapokban több házibuliszerű összejövetelt...
2022. JANUÁR 16.
[ 16:37 ]
Lelőtték a rendőrök azt a fegyveres férfit, aki szombaton túszokat ejtett a Texas állambeli Colleyville zsinagógájában. A férfi négy embert, köztük a rabbit ejtette túszul, egyikőjüket több mint hat óra után szabadon engedte. A többi túszt órákkal később szabadította ki az FBI különleges egysége. Greg Abbott texasi...
2022. JANUÁR 16.
[ 11:06 ]
A világon 326 151 693 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 535 426 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 323 298 783 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 529...
2022. JANUÁR 16.
[ 8:49 ]
Beolvasás folyamatban