Világ
Új kormánya van Észak-Macedóniának

Megszavazta az új, balközép kormányt az észak-macedón parlament vasárnap késő este - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál hétfőn, kiemelve, hogy az új miniszterelnök Dimitar Kovacsevszki, a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) elnöke lett.

A 120 tagú törvényhozás 62 képviselője támogatta az új kormányt, 46-an pedig ellene szavaztak. A kétnapos parlamenti vitában az ellenzék élesen bírálta a balközép kormányt és a miniszterelnök-jelöltet, míg a kormánypárti politikusok az ország stabilitásának megőrzése és az új kormány ereje mellett érveltek.

Az SDSM mellett a kormánykoalíció része maradt a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) nevű albán kisebbségi párt, és csatlakozott hozzájuk az Alternatíva (Alternativa) nevű albán kisebbségi párt is.

Az előző kormányból 11 miniszter maradt a helyén, és kilenc új tárcavezetőt neveztek ki. Az SDSM-nek 11, a DUI-nak hat, az Alternatívának pedig három politikusa került be a kormányba.

Azért volt szükség új kormány megválasztására, illetve új miniszterelnök kinevezésére, mert Zoran Zaev volt kormányfő decemberben lemondott, miután pártja vereséget szenvedett a tavaly októberi helyhatósági választásokon.

Dimitar Kovacsevszki beszédében kiemelte, kormányának két és fél éve maradt arra, hogy megerősítse az országot. Ez alatt az idő alatt a gazdaság fejlesztésére, a fizetések és a nyugdíjak emelésére, a foglalkoztatottság növelésére, valamint az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésére kívánja a legnagyobb hangsúlyt fektetni. Emellett az új kormány az ígéretek szerint nagyobb figyelmet szentel a korrupció és a szervezett bűnözés visszaszorítására, a bürokrácia csökkentésére, valamint az egészségügyi és az oktatási rendszer fejlesztésére. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bevették az oroszok az Azovsztalt - illusztráció
2022. MÁJUS 17.
[ 8:27 ]
A mariupoli Azovsztal acélgyárban körülzárt ukrán katonák képviselőivel folytatott tárgyalások eredményeként megállapodás született a sebesültek elszállításáról - közölte hétfő délután az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a vállalat területén fegyvernyugvás lépett életbe, és humanitárius...
2022. MÁJUS 16.
[ 20:11 ]
Emmanuel Macron francia államfő Élisabeth Borne eddigi munkaügyi minisztert nevezte ki hétfőn új miniszterelnöknek a távozó Jean Castex helyére, aki a hagyományoknak megfelelően benyújtotta lemondását a három héttel ezelőtt újraválasztott köztársasági elnöknek. Harminc év után először van ismét női...
2022. MÁJUS 16.
[ 18:59 ]
Oroszország válaszolni fog a NATO katonai infrastruktúrájának Finnországra és Svédországra történő kiterjesztésére - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) hétfői moszkvai csúcstalálkozóján. Putyin szerint a válaszlépésekről Moszkva az Oroszországot...
2022. MÁJUS 16.
[ 18:42 ]
Beolvasás folyamatban