Világ
Hadműveletet indított az izraeli hadsereg a Gázai övezetben
Betűméret:             

Hadműveletet indított az izraeli hadsereg Hajnalhasadás néven a Gázai övezet iszlamista szervezetei ellen pénteken, megölték az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet katonai vezetőjét - jelentette a helyi média.

Pénteken délután a Gázai övezet egyik magas épületét izraeli rakétatámadás érte, amelyben életét vesztette Tajszir Dzsabari, az Iszlám Dzsihád szervezet egyik katonai parancsnoka, valamint a szervezet mintegy 15 fegyverese, akik a katonai rádió híradása szerint rakéták kilövésére készültek az izraeli csapást követően a szomszédos izraeli területek ellen.

Az izraeli hadsereg polgári védelmi parancsnoksága Vaskupola légvédelmi egységeket telepített Jeruzsálem, Tel-Aviv és Beér-Seva körzetében a civilek védelmére, a gázai övezet körzetében pedig megnyitották az óvóhelyeket. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Letette hivatali esküjét vasárnap Kolumbia első baloldali elnöke, aki azt ígérte, harcol az egyenlőtlenségek ellen és békét hoz az országba. Gustavo Petro, az M-19 gerillacsoport korábbi tagja nyerte a júniusi elnökválasztást, legyőzve a piacbarát gazdaságban mérsékelt változásokat ígérő konzervatív pártokat,...
2022. AUGUSZTUS 8.
[ 8:58 ]
Vasárnap éjfél előtt életbe lépett az egyiptomi közvetítéssel megkötött tűzszünet Izrael és az Iszlám Dzsihád között, a pénteken indított izraeli Hajnalhasadás hadművelet véget ért - jelentette a helyi média hétfőn. Egyiptom vasárnap átfogó és kölcsönös tűzszünetre szólította fel a feleket, és az Iszlám...
2022. AUGUSZTUS 8.
[ 7:31 ]
Egyiptom átfogó és kölcsönös tűzszünetre szólította fel a feleket, az Iszlám Dzsihád elfogadta a feltételeket - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap este. Egyiptom a felhívásban kijelenti, hogy "erőfeszítéseket tesz, és elkötelezett amellett, hogy kiszabadítsák" az Iszlám...
2022. AUGUSZTUS 7.
[ 22:01 ]
Beolvasás folyamatban