Világ
Kína folytatja hadgyakorlatait Tajvan körül
Betűméret:             

A kínai hadsereg bejelentette hétfőn, hogy tovább folytatja a Tajvan körül múlt héten megkezdett hadgyakorlatait, amelyeknek az eredeti tervek alapján helyi idő szerint vasárnap délben kellett volna befejeződniük.

Kína múlt csütörtökön, Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatása után kezdett hadgyakorlatokat a sziget körül. A manőverek hat helyszínen zajlottak Tajvan környékén, és a kínai hadsereg éleslőszert is használt, valamint rakétákat lőtt át a sziget fölött.

A kínai hadsereg keleti parancsnoksága hétfőn azt közölte, hogy folytatják a hadgyakorlatokat, és elsősorban a tengeri hadviselésre és tengeralattjáró-elhárító műveletekre fognak összpontosítani.

Bár Kína többször tartott hadgyakorlatokat a Tajvani-szorosban az elmúlt években, a jelenlegihez hasonló átfogó műveletre még nem került sor. Tajpej blokádnak minősítette Kína tevékenységét, és Caj Ing-ven elnök felelőtlenségnek nevezte, hogy Peking „szándékosan emelte a katonai fenyegetés szintjét”.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter is kifogásolta Kína „teljességgel aránytalan” reakcióját Pelosi látogatására. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az orosz belügyminisztérium korábbi közlése szerint hat halálos áldozata volt az iskolai lövöldözésnek, ám az elhunytak száma azóta kilencre emelkedett, köztük gyermekek is voltak. Úgy tudni, a támadó a lövöldözést követően öngyilkosságot követett el. A Meduza portál értesülései szerint szeptember 26-án, hétfő...
2022. SZEPTEMBER 26.
[ 12:00 ]
Közös hadgyakorlatba kezdett hétfőn Dél-Korea és az Egyesült Államok haditengerészete az ázsiai ország keleti partjainál, egy nappal az újabb észak-koreai rakétakísérletet követően. A műveletben amerikai nukleáris repülőgép-hordozó és több harci repülőgép is részt vesz, írja az MTI. A dél-koreai haditengerészet...
2022. SZEPTEMBER 26.
[ 8:43 ]
A Giorgia Meloni vezette jobbközép szövetség győzelmét jelzik a vasárnap tartott előrehozott parlamenti választáson az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll). A RAI közszolgálati televízió megbízásából készült felmérés szerint a Giorgia...
2022. SZEPTEMBER 26.
[ 0:13 ]
Beolvasás folyamatban