Világ
Macron visszautasította Putyin "zsarolását"
Betűméret:             

A mi dolgunk az, hogy tartsuk a saját irányvonalunkat Vlagyimir Putyin orosz elnök zsarolásával szemben - mondta csütörtökön Emmanuel Macron francia államfő a BFM francia hírtelevíziónak adott interjúban.

"Jelenleg eszkaláció történik, amelyet Oroszország indított több szempontból: a részleges mozgósítással és a háborús beszéddel, ezzel a fenyegetéssel, amelynek célja a megfélemlítés vagy emlékeztetés arra, hogy Oroszország nukleáris fegyverrel rendelkező hatalom" - hangsúlyozta a francia elnök.

"Ebben a helyzetben a mi feladatunk az, hogy tartsuk a saját irányvonalunkat, azaz segítsük Ukrajnát, ahogy tesszük is, a területe megvédésében, és soha nem abban, hogy Oroszország ellen agressziót tudjon elkövetni. Mi nem állunk háborúban Oroszországgal" - hívta fel a figyelmet.

Az oroszországi részleges mozgósítás bejelentése és a nukleáris fegyverrel történő fenyegetés a francia elnök szerint "egyértelműen zsarolás, miután egyértelmű, hogy (Oroszország) rendelkezik ilyen fegyverekkel, és a kockázat jelen van. Ez a nyomásgyakorlás az egyik módszer ennek a háborúnak az egyik nehéz pillanatában" - fogalmazott Emmanuel Macron.

"De én nem fogok semmiféle olyan értelmezést adni, semmi olyasmit mondani, amely hozzájárulna az eszkalációhoz" - tette hozzá.

A francia elnök kiemelte: "Ukrajnában ellentámadás történik délen, és észak az, amelyik destabilizálta az orosz frontot, ez az első pont. A gazdasági helyzet természetesen összetettebb, mint ahogy azt állítják, hiszen cégek hagyják el az országot, és a partnerek nem segítenek annyira, mint Oroszország várta. A harmadik dolog pedig az, hogy diplomáciai téren Oroszország elszigetelődik" - vélte Emmanuel Macron.

"Franciaország józan nukleáris hatalom. Általában soha nem jó politika fikciót folytatni, és különösen nem ebben a témában, mert belekerülünk egy eszkalációs játékba, amikor kijelentjük, hogy ha ez meg ez történik, akkor én ezt fogom tenni" - hívta fel a figyelmet.

"Mi ugyanazt az eredményt akarjuk elérni, amit a kezdetektől hangoztatunk. Azt, hogy Ukrajna ellen tudjon állni, hogy visszaszerezze a szuverenitását, és hogy Ukrajna és Oroszország tárgyalóasztalhoz üljön" - mondta a francia elnök. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az ukrán hatóságok két újabb tömegsírt fedeztek fel a Harkiv megyében lévő, orosz megszállás alól felszabadított Izjum városban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CBS amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett. Az elnök szavai szerint több száz holttest...
2022. SZEPTEMBER 26.
[ 17:20 ]
Az Európai Bizottság előremutató együttműködést remél Olaszország leendő kormányával - jelentette ki Eric Mamer, a bizottság vezető szóvivője hétfőn, a brüsszeli testület szokásos napi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva. Az Európai Bizottság mindig együttműködik a tagországi választásokon...
2022. SZEPTEMBER 26.
[ 17:05 ]
Tüzet nyitott egy helyi lakos hétfőn a szibériai Irkutszk megyében, Uszty-Ilimszk város katonai sorozóirodájában. Igor Kobzev, az irkutszki régió kormányzója közölte, hogy Alekszandr Jeliszejev járási katonai biztos rendkívül súlyos állapotban került intenzív osztályra. Az első jelentések szerint a tiszt életét...
2022. SZEPTEMBER 26.
[ 14:00 ]
Beolvasás folyamatban