Világ
Lavrov: Moszkva komoly ajánlat esetén kész a tárgyalásra
Betűméret:             

Oroszország kész tárgyalni, ha komoly javaslat érkezik az ukrán konfliktus megoldására, amely teljesíti Moszkva követeléseit - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szerdai moszkvai külpolitikai fórumon.

"Ha most komoly javaslat érkezik arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne megállítani ezt a konfliktust úgy, hogy közben teljesüljenek a mi teljesen jogos követeléseink, természetesen készek leszünk tárgyalni" - mondta Lavrov a Jevgenyij Primakov néhai miniszterelnök és külügyminiszter emlékének szentelt fórumon.

Az orosz diplomácia vezetője ehhez azt is hozzáfűzte, hogy Oroszország kész lenne komoly párbeszédet folytatni a nyugati országokkal, ha ott előrelátó emberek kerülnek a kormányra.

"Amikor és amennyiben Nyugaton, az Európában és az Egyesült Államokban létrehozott intézmények vezetésébe olyan emberek kerülnének, akik képesek egy kicsit messzebbre látni mint a kétéves választási ciklus (...), akkor természetesen készen állunk egy komoly beszélgetésre" - mondta Lavrov.

A miniszter szerint "ennek a fényes korszaknak az eljövetelére várva" Oroszország mindig tárgyalni fog "a szakértői közösség épeszű embereivel".

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden jelentette be, hogy Oroszország kész a tartós békére, de az Ukrajna ellen elindított "különleges hadművelet" céljainak elérése előtt nem lát esélyt a rendezési tárgyalásokra.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a négy kelet-ukrajnai régió elcsatolásáról szóló dokumentumok szeptember végi aláírásakor azt mondta, hogy az orosz fél kész tárgyalni, de ehhez előbb Kijevnek "be kell szüntetnie a tüzet, minden katonai akciót, azt a háborút, amelyet még 2014-ben kirobbantott". Hozzátette, hogy az elcsatolt területek státusa nem kerülhet szóba.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök álláspontja ezzel szemben az, hogy Ukrajna nem fog tárgyalni Oroszországgal, amíg Putyin van hatalmon. Később Ukrajna területi integritásának helyreállítását - beleértve a Krím visszacsatolását is -, és a kárpótlást is Kijev tárgyalási feltételei közé sorolta. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Közlekedési gondokat okozott a téli időszak első jelentősebb havazása szombaton Románia dél-keleti megyéiben, ahol a hófúvás miatt leállt a forgalom a fővárost a moldvai országrésszel összekötő DN2-es főúton, a katonaság és csendőrség menti a hó fogságába esett járművezetőket. A Buzau megyei...
2023. JANUÁR 28.
[ 12:10 ]
Folytatódik szombaton a csehországi elnökválasztás második fordulója, amelyben eldől, hogy Petr Pavel nyugalmazott tábornok, vagy Andrej Babiš volt kormányfő lesz az utódja Miloš Zemannak, akinek második mandátuma március elején lejár, és harmadik ciklusra nincs törvényi lehetőség. A két jelölt közül az győz,...
2023. JANUÁR 28.
[ 12:07 ]
Memphis városában a rendőri erőszak ellen tüntetők lezártak egy autópályát, miután a rendőrség nyilvánosságra hozta a felvételeket egy halálos kimenetelű közúti ellenőrzésről. Tennessee állam fővárosában péntek estére hirdettek felvonulást a 29 éves Tyre Nichols emlékére. Több százan gyűltek össze...
2023. JANUÁR 28.
[ 9:26 ]
Beolvasás folyamatban