Világ
ENSZ-főtitkár: Vlagyimir Putyin nem vált nemkívánatos személlyé
Betűméret:             

Több ország üdvözölte, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök ellen háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt, az ENSZ-főtitkár szóvivője ugyanakkor úgy reagált, hogy a döntés nyomán Vlagyimir Putyin nem vált nemkívánatos személlyé.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő kijelentette: Putyint mint háborús bűnöst kell felelősségre vonni az Ukrajnában elkövetett atrocitások más felelőseivel együtt. „Ez az ICC fontos döntése, amely rávilágít az orosz erőszak-apparátus által elkövetett háborús bűnökre” – mondta a PAP lengyel hírügynökségnek nyilatkozva.

Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a CTK hírügynökségnek nyilatkozva üdvözölte az elfogatóparancsot és azt, hogy az ilyen gyorsan megszületett. Szavai szerint Putyin felelős háborús bűnök és agresszió elkövetéséért. Petr Fiala cseh kormányfő Twitter-oldalán azt írta, az elfogatóparancs mutatja, hogy Oroszország milyen brutálisan és a nemzetközi renddel szembemenve lép fel Ukrajnában.

Tanja Fajon szlovén külügyminiszter Twitter-oldalán idézte fel, hogy Szlovénia egyike volt annak a 43 országnak, amely kezdeményezte az eljárást az orosz elnök ellen. „Mint azt a parlamentben tegnap már elmondtam, a bűntetőeljárás a helyes út” – írta.

James Cleverly brit külügyminiszter szintén mikroblogján üdvözölte az ICC döntését „az orosz rezsim élén állók, köztük Vlagyimir Putyin felelősségre vonása érdekében”.

A francia külügyminisztérium Twitter-oldalán azt hangsúlyozta, hogy senki sem kerülheti el az igazságszolgáltatást.

Kaja Kallas észt miniszterelnök szintén a Twitteren azt írta, hogy az ICC „történelmi jelzést” küldött, miszerint az Ukrajna elleni „rémtettek” az orosz vezetés bűnös politikájára vezethetők vissza.

Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője viszont úgy nyilatkozott, hogy Putyin nem vált nemkívánatos személlyé, s „António Guterres mindig mindenkivel beszélni fog, akivel szükséges”. Hozzátette: az ICC a világszervezettől független törvényszék.

Dujarric mindazonáltal nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy veszélyben látja-e a diplomáciai erőfeszítéseket Putyinnak az ICC döntéséből fakadó korlátozott utazási szabadsága miatt. Így például kérdéses, hogy Putyin Genfbe utazhatna-e az ENSZ égisze alatt folytatandó esetleges béketárgyalásokra, tekintettel arra, hogy Svájc részese az ICC alapító okmányának, a Római Statútumnak. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
sistvan
2023. MÁRCIUS 19. [ 10:07 ]

Kereshetünk olvasgathatjuk a nemzetközileg elfogadott okmányokat ,olyat nem találunk hogy háborut kell inditan csak az eröszakot kell megakadályozni.iHa mindenki elfogadná betartaná a nemzetközi szabályokat soha többet nem lenne háború


sistvan
2023. MÁRCIUS 18. [ 10:30 ]

Nemjo beleszolni se az eseményekbe .Annakidején a perzsák is elfogadták a Romai birodalmat . mihaszna van az ifjak háboruba küldésének.Az erösebb ugyis eösebb A megoldás a béke. az egyes területek elvesztése árán is


Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) nyerte a helyhatósági választásokat a szavazatok hétfő hajnali, 99 százalékot meghaladó feldolgozottsága alapján. A Néppártra a választásra jogosultak több mint 31,5 százaléka, 7 millió szavazó voksolt, az országot koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista...
2023. MÁJUS 29.
[ 7:14 ]
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját. Az YSK elnöke sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a voksok 99,43 százalékos...
2023. MÁJUS 28.
[ 22:17 ]
Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Isztambulban az elnökválasztás részeredményeire alapozva bejelentette győzelmét, és köszönetet mondott minden állampolgárnak, aki az elkövetkező öt évre is rá bízta az ország irányítását. Erdogan, aki egy busz tetejéről intézett beszédet híveihez, azt hangoztatta, hogy a...
2023. MÁJUS 28.
[ 20:50 ]
Beolvasás folyamatban