Világ
Joe Biden megerősítette a svéd NATO-tagság melletti erős amerikai támogatást
Betűméret:             

Joe Biden amerikai elnök megerősítette az Egyesült Államok erős támogatását Svédország NATO-tagsága mellett, amikor a Fehér Házban fogadta Ulf Kristensson svéd miniszterelnököt szerdán.

A kétoldalú tárgyalást megelőzően az amerikai elnök kijelentette, hogy Svédország erősebbé fogja tenni a NATO-t, és ugyanazokat az értékeket vallja, mint az észak-atlanti szövetség tagállamai. Hozzátette, hogy felkészültek a védelmi szövetség jövő heti csúcstalálkozójára.

Joe Biden szerint a két ország majdnem mindenben egyetért a demokratikus értékek védelmét illetően, ideértve az Ukrajnának nyújtott biztonsági és humanitárius támogatást.

A kétoldalú, amerikai-svéd kapcsolatokkal kapcsolatban kiemelte a klímaváltozás elleni fellépést, a szabad indiai- és csendes-óceáni térség melletti közös kiállást, valamint a két ország vállalatainak együttműködését a feltörekvő technológiákat illetően, beleértve az 5G és 6G hálózatok biztonságát is.

Ulf Kristensson köszönetet mondott a svéd NATO-tagsághoz nyújtott erős amerikai támogatásért. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ukrajnában nem tartanak választásokat - illusztráció
2023. DECEMBER 1.
[ 12:16 ]
Lejárt péntek reggel az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között múlt pénteken életbe lépett tűzszünet, az izraeli hadsereg (IDF) pedig bejelentette, hogy folytatja a harci cselekményeket a Hamász ellen, írja az MTI. A bejelentés szerint a Hamász megsértette a tűzszünetet, rakétát lőtt ki Izraelre. A...
2023. DECEMBER 1.
[ 6:39 ]
Az amerikaiak többsége ma Kínát tartja az Egyesült Államokat érintő legnagyobb fenyegetésnek - derül ki a 2023-as Reagan Defense Survey országos felmérésből, amit csütörtökön hoztak nyilvánosságra. A közvélemény-kutatásban megkérdezettek több, mint fele (51 százalék) nyilatkozott úgy, hogy Kína jelenti a...
2023. DECEMBER 1.
[ 6:30 ]
Az Egyesült Államok mindent elkövet az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet meghosszabbítása érdekében - jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön. John Kirby az elnöki hivatal sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Washington folytatja az erőfeszítéseket Izraellel, Katarral és...
2023. DECEMBER 1.
[ 6:26 ]
Beolvasás folyamatban