Világ
Uniós biztos: Románia és Bulgária jelentős lépést tett a schengeni tagság felé
Betűméret:             

Románia és Bulgária jelentős lépést tett a schengeni tagság felé azáltal, hogy jelentős előrehaladást értek el a határellenőrzés, valamint a migrációs és a menekültügyi szabályozás területén - jelentette ki Ylva Johansson illetékes uniós biztos Luxembourgban, a tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek tanácskozását megelőzően csütörtökön.

Ylva Johansson ígéretesnek nevezte a román és a bolgár delegáció által bemutatott, a határellenőrzés és az unió biztonságának megerősítése érdekében elfogadott intézkedéseket.

Kiemelte: a végrehajtott intézkedések kiváló eredményei minden tagállam számára mintául szolgálhatnak. Szavai szerint a két ország már most teljesítette a térséghez való csatlakozáshoz szükséges kritériumokat, és elkötelezettek a külső határok védelme mellett.

Az uniós biztos azt mondta, "optimista" azzal kapcsolatban, hogy a két ország akár még az év vége előtt csatlakozhat a szabad mozgást biztosító, határellenőrzések nélküli övezethez.

A számos tagország által újra bevezetett belső határellenőrzéssel kapcsolatban azt mondta: annak ellenére, hogy az intézkedés indokolható a belső biztonság szavatolásával vagy a migránsok tagállamok közötti mozgásának megakadályozásával, akadályozza a belső piac működését, az áruk és szolgáltatások szabad mozgását. Mindezek miatt el kell kerülni ezeket az intézkedéséket - húzta alá az uniós biztos.

Fernando Grande-Marlaska, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Spanyolország belügyminisztere azt mondta: Románia és Bulgária schengeni tagsága nem csak a két ország, hanem mind a 27 uniós tagország előnyére válik majd. A két ország csatlakozásával az Európai Unió erősödik meg - tette hozzá. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ukrajnában nem tartanak választásokat - illusztráció
2023. DECEMBER 1.
[ 12:16 ]
Lejárt péntek reggel az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között múlt pénteken életbe lépett tűzszünet, az izraeli hadsereg (IDF) pedig bejelentette, hogy folytatja a harci cselekményeket a Hamász ellen, írja az MTI. A bejelentés szerint a Hamász megsértette a tűzszünetet, rakétát lőtt ki Izraelre. A...
2023. DECEMBER 1.
[ 6:39 ]
Az amerikaiak többsége ma Kínát tartja az Egyesült Államokat érintő legnagyobb fenyegetésnek - derül ki a 2023-as Reagan Defense Survey országos felmérésből, amit csütörtökön hoztak nyilvánosságra. A közvélemény-kutatásban megkérdezettek több, mint fele (51 százalék) nyilatkozott úgy, hogy Kína jelenti a...
2023. DECEMBER 1.
[ 6:30 ]
Az Egyesült Államok mindent elkövet az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet meghosszabbítása érdekében - jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön. John Kirby az elnöki hivatal sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Washington folytatja az erőfeszítéseket Izraellel, Katarral és...
2023. DECEMBER 1.
[ 6:26 ]
Beolvasás folyamatban