Dmitro Kuleba interjút adott a Euronews szerbiai egységének, az interjúban többek között arról beszélt, Ukrajnának az EU teljes jogú tagjának kell lennie és reméli, hogy a nyugat-balkáni országokkal együtt csatlakozhat majd az európai nemzetközösséghez.
Az ukrán diplomácia vezetője kijelentette, Kijev háborús télre készül, arra készülnek, hogy az oroszok újra az állam infrastruktúráját támadják majd. A béketárgyalásokkal kapcsolatban elmondta, álláspontja szerint kis lépésekben kell haladni.
A háború lezárásához először az ukrán békeformula támogatását javaslom” – jelentette ki Kuleba, aki szerint másodjára kell felmérni az okozott problémákat és megoldást találni az Oroszországgal való kapcsolatra.Volodimir Zelenszkij korábban azt mondta, van még mit dolgozniuk, hogy Ukrajna megfeleljen az uniós elvárásoknak, ezért mindent megtesznek, hogy minél előbb EU-tagok lehessenek.
Ukrajna és Szerbia is az Európai Unióhoz tartozik. Mindkettő európai nemzet. Stratégiáról van szó: ki kell terjeszteni az európai szabályokat, értékrendet és életformát Európa történelmi területére” – mondta az ukrán külügyminiszter, aki azt üzente az Európai Unió vezetőinek, hogy ne kövessék el újra azt a hibát, hogy elhúzzák a csatlakozási folyamatot. Dmitro Kuleba úgy fogalmazott „joggal mondhatjuk: Ukrajna rázta fel az Uniót a »bővítési kómából«”. (Mandiner)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!