Világ
Izrael szerint a rafahi hadművelet nem vezet a palesztin lakosság elpusztításához
Betűméret:             

Izrael rafahi hadművelete nem "vezetett és nem is fog a palesztin polgári lakosság megsemmisítéséhez vezetni" - válaszolta az izraeli kormány pénteken a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICJ), miután az elrendelte az offenzíva leállítását, írja az MTI.

Izrael elutasította a Dél-Afrika Köztársaság által megfogalmazott vádat, amely szerint népirtást követ el.

A zsidó állam közölte: továbbra is, a "törvényeknek megfelelően" beengedi a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ICJ döntése után telefonon egyeztetett kormánya tagjaival, valamint az igazságszolgáltatás magas rangú tisztviselőivel.

Becalel Szmotrics pénzügyminiszter a bíróság döntéséről azt mondta: "a történelem fog ítélkezni azokról, akik a Hamász-nácik mellé álltak. Akik azt követelik, hogy Izrael állítsa le a háborút, azt követelik, hogy a léte megszűnéséről döntsön. Izrael ebbe nem fog beleegyezni".

Itamar Bengvír nemzetbiztonsági miniszter antiszemitának nevezte az ICJ-t, és kijelentette, csak az lehet a válasz a döntésre, hogy "meg kell hódítani Rafahot, növelve a katonai nyomást, és teljesen meg kell semmisíteni a Hamászt, amíg csak el nem érik a teljes győzelmet a háborúban".

Beni Ganz tárca nélküli miniszter, az izraeli hadikabinet tagja azt mondta, hogy Izrael köteles folytatni a harcot, "bármikor és bárhol, Rafahban is, hogy visszaszerezze túszait és biztosítsa állampolgárai biztonságát". "Izrael továbbra is a nemzetközi jog szerint fog eljárni, és erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy elkerülje a polgári lakosság sérelmét. Nem Hága miatt, hanem azért, amilyenek vagyunk" - tette hozzá Ganz.

Jair Lapid, a parlamenti ellenzék vezetője elítélte az ICJ-t, mert nem hozta összefüggésbe a harcok beszüntetését és a Gázában fogva tartott izraeli túszok szabadon engedését, és nem foglalkozott Izrael önvédelmi jogával a terrorral szemben, írja az MTI.

"Izraelt brutálisan megtámadták, és arra kényszerítették, hogy megvédje magát egy szörnyű terrorszervezettel szemben, amely gyermekeket mészárol le, nőket erőszakol meg és rakétákat lő civilekre" - hangsúlyozta.

Lapid az izraeli kormányt is bírálta. "Ezt az ítéletet meg lehetett és meg kellett volna akadályozni. Egy józan és szakszerű kormány megakadályozta volna a bolond minisztereket abban, hogy nyilvánosság előtt beszéljenek, letartóztatta volna a segélykonvojokat felgyújtó bűnözőket és csendes, hatékony diplomáciai erőfeszítéseket tett volna" - jelentette ki.

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra, többen meghaltak, több tucatnyian megsebesültek és komoly károk keletkeztek – jelentették katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok. Kijevben az eddigi adatok szerint három...
2025. NOVEMBER 14.
[ 12:47 ]
Kína kész Thaifölddel együttműködve a következő ötven évben is tovább erősíteni stratégiai partnerségét – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor a Nagy Népi Csarnokban fogadta Maha Vadzsiralongkorn (X. Ráma) thaiföldi királyt. X. Ráma az első thai uralkodó, aki az 1975-ös diplomáciai...
2025. NOVEMBER 14.
[ 11:05 ]
Emmanuel Macron francia államfő és elődje, François Hollande részvételével csütörtökön megkezdődtek a 2015. november 13-i, 132 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadások tizedik évfordulójának hivatalos megemlékezései Párizsban és a közeli Saint-Denis-ben, a Stade de France nemzeti stadionjánál. A modern...
2025. NOVEMBER 13.
[ 19:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó