Világ
Vádalkut kötöttek a 9/11-es terrortámadás kitervelőivel
Betűméret:             

Három férfi, akiket a 2001. szeptember 11-i terrortámadások kitervelésével vádolnak, vádalkut kötött az amerikai védelmi minisztériummal. Khalid Sheikh Mohammadot, Walid Muhammad Salih Mubarak Bin Attasht és Mustafa Ahmed Adam al-Hawsawit évek óta az amerikai haditengerészet kubai bázisán, a Guantanamo-öbölben tartják fogva, anélkül, hogy bíróság elé állították volna őket. Az amerikai hírügynökségek információi szerint a három férfi bűnösnek vallja magát, ha cserébe az ügyészség nem fog halálbüntetést kérni rájuk. Az alku tényét az ügyészség is elismerte – írta meg a BBC alapján a Mandiner.

Az ügyészség először egy, az áldozatok családjainak küldött levélben ismertette az alkut.

A lehetséges halálbüntetés eltörléséért cserébe ez a három vádlott beleegyezett, hogy bűnösnek vallja magát minden vádpontban, beleértve a 2976 ember meggyilkolását is – írta Aaron Rugh főügyész az áldozatok családtagjainak címzett levelében, hozzátette, hogy az alku elfogadása nehéz döntés volt, de véleménye szerint ez „az igazságszolgáltatáshoz vezető legjobb út”.

A Biden-kormányzat szeptemberben elutasította a vádalku feltételeit az amerikai haditengerészet kubai bázisán fogva tartott öt férfival, köztük Khalid Sheikh Mohameddel. A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa szerdán közölte, hogy az elnöki hivatal értesült az új megállapodásról, de nem vett részt a tárgyalásokban.

Jim Smith, akinek a felesége meghalt a támadásokban, a New York Postnak adott interjújában elmondta:

Az áldozatok családjai 23 évet vártak arra, hogy bíróság elé álljanak, és hogy jegyzőkönyvbe vegyük, mit tettek ezek az állatok szeretteinkkel. Elvették tőlünk ezt a lehetőséget.

A vádlottakat többek között civilek megtámadásával, a háborús törvények megsértésével elkövetett gyilkossággal, gépeltérítéssel és terrorizmussal vádolják. A New York Times szerint várhatóan jövő héten nyújtják be hivatalosan is a vádiratot a bíróságon.

Khalid Sheikh Mohammadot szélesebb körben a támadás fő kitervelőjeként tartják számon.

Mohammadot, az Egyesült Államokban tanult mérnököt 2003 márciusában fogták el Pakisztánban, Hawsawival együtt. Az al-Kaida terrortámadásában New Yorkban, Virginiában és Pennsylvaniában közel 3000 ember halt meg. Ezek voltak a legtöbb halálos áldozatot követelő támadások az Egyesült Államok területén az 1941-es Pearl Harbour elleni japán támadás óta, amelyben 2400 ember vesztette életét.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Európai Unió tagországaiban 1,3 százalékkal csökkent 2023-ban a közúti balesetben elhunytak száma - közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat kedden. A közlemény szerint 2023-ban a közúti balesetek 20.380 ember életét követelték a tagországokban, míg 2022-ben 20.652 ember vesztette életét az...
2025. ÁPRILIS 29.
[ 15:39 ]
Kijev nem reagált a Moszkva által a náci birodalom felett aratott győzelem 80. évfordulójára meghirdetett háromnapos tűzszünetre – közölte Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára kedden újságírókkal. A Kreml hétfőn közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése alapján Oroszország tűzszünetet hirdet ki a...
2025. ÁPRILIS 29.
[ 13:10 ]
Az angol nyelvtudás ellenőrzéséről írt alá rendeletet Donald Trump amerikai elnök hétfőn az Egyesült Államokban a közúti szállítás területén dolgozó sofőrök esetében. Az elnök "alku tárgyát nem képező" biztonsági követelménynek nevezte a járművezetők angol nyelvben való jártasságát. Az elnöki...
2025. ÁPRILIS 29.
[ 8:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó