Világ
Az alelnökjelöltek is vitáztak: Sem J. D. Vance, sem Tim Walz nem érezheti egyértelműen győztesnek magát
Betűméret:             

Televíziós vitában csapott össze J. D. Vance szenátor, a Republikánus Párt alelnökjelöltje és Tim Walz, Minnesota állam kormányzója, a Demokrata Párt alelnökjelöltje helyi idő szerint kedd este.

A vitában többek között a közel-keleti helyzetről, a gazdaságról, az illegális bevándorlásról és a terhességmegszakításról esett szó a CBS News csatornán. Mivel korábban Donald Trump azt közölte, hogy nem vesz részt több vitán Kamala Harrisszel, és újabb alelnökjelölti vita sincs kiírva, ez azt is jelenti, hogy könnyen lehet, hogy a novemberi elnökválasztás előtt ez volt az utolsó összecsapás az elnök- vagy alelnökjelöltek között.

Fókuszban az Izrael elleni iráni támadás

A vita kezdetén a közel-keleti helyzet éleződésére, az Irán által kedden végrehajtott Izrael elleni rakétatámadásra reagáltak a jelöltek. Vance a Donald Trump volt amerikai elnök és republikánus elnökjelölt által képviselt, elrettentésre épülő politikát ajánlotta, és a nemzetközi fesztültségeket részben a hivatalban lévő demokrata Biden–Harris-adminisztráció három és fél éve folytatott külpolitikai gyengeségével magyarázta.

Ezzel szemben Walz veszélyesnek nevezte Donald Trump politikáját, amely kockázatot hordoz, és amely Kamala Harris demokrata alelnök és elnökjelölt kiszámíthatóságával áll szemben.

Az illegális bevándorlás is fontos témája a kampánynak

Az illegális bevándorlásról szólva a demokrata jelölt felidézte, hogy Trump akadályozta meg idén a határőrizet szigorítását segítő kétpárti törvényt. Vance szerint azonban a Biden–Harris-adminisztráció hivatalba lépésekor megszüntette elődje, Donald Trump rendeleteit a határ védelmében, ami kiváltotta az illegális határátlépések ugrásszerű növekedését. Hozzátette, hogy egy Trump-adminisztráció esetén az illegális bevándorlók kitoloncolását a bűnözőkkel kezdenék meg.

Szó esett még a vitán az inflációról, az otthonteremtésről, a fegyvertartás szabályozásáról, a klímaváltozásról és az amerikai demokrácia állapotáról, valamint a szólásszabadság gyakorlásának lehetőségéről is.

Az abortusz kapcsán Walz – aki Minnesota állam kormányzójaként 2023-ban írta alá az Egyesült Államok legmegengedőbb, és szinte teljes szabadságot engedő abortusztörvényét – hangsúlyozta, hogy a terhességmegszakítás alapvető emberi jog, amit a nők saját döntésére kell bízni mint egészségükre vonatkozó kérdést.

Vance pedig arról beszélt, hogy a republikánusoknak ismét el kell nyerniük az emberek bizalmát az abortusz kérdésében, aminek részeként Trumppal közös politikájának elemeként említette, hogy a családpolitikát erősítenék a gyermekvállalást ösztönző lépésekkel és családtámogatással.

A vita során a CBS News által elkészített közvélemény-kutatás szerint a nézők 42 százaléka Vance-t, 41 százaléka pedig Walzot tartotta győzesnek, míg 17 százalék nem tudta eldönteni, hogy ki nyert. (MTI, VG)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az amerikai költségvetés hiányának megfelezését ígérte egy év alatt a kormányzati hatékonyságért felelős amerikai kormányszervet vezető Elon Musk kedden. A milliárdos vállalkozó, aki az elnök meghívására átmeneti időre csatlakozott az adminisztrációhoz, kedden a Fehér Ház elnöki dolgozószobájában, Donald Trump...
2025. FEBRUÁR 12.
[ 7:30 ]
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy ha a Hamász palesztin terrorszervezet szombatig nem adja át Izraelnek a túszait, akkor Izrael újraindítja a háborút a Gázai övezetben. Előzőleg, hétfőn a Hamász közölte, hogy felfüggeszti az izraeli túszok átadását, mert szerinte Izrael megszegte a túszügyi...
2025. FEBRUÁR 12.
[ 7:23 ]
Szabadon engedték Oroszországban a drogcsempészet címén 14 év börtönre ítélt Marc Fogel amerikai tanárt az amerikai kormánnyal kötött megállapodás nyomán - jelentette be az elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó kedden Washingtonban. Mike Waltz közleménye szerint Fogel - Steve Witkoff különleges elnöki megbízott...
2025. FEBRUÁR 11.
[ 22:07 ]
Beolvasás folyamatban