Világ
Nem sikerült megalakítani a koszovói parlamentet
Betűméret:             

Nem sikerült megalakítani a koszovói parlamentet, az illetékes bizottság ugyanis nem tudta hitelesíteni a megválasztott képviselők megbízatását, mert a miniszterelnök és a kormány tagjai még nem mondtak le, így nem válhattak képviselővé. Az ülést elhalasztották.

Több mint két hónappal a koszovói választások után kedden ült össze a pristinai parlament, hogy az újonnan megválasztott képviselők letegyék esküjüket, és kiderüljön, ki alakíthat kormányt a nyugat-balkáni országban.

Az ellenzék szerint a kormány tagjai megsértették az alkotmányt azzal, hogy a parlament alakuló ülése előtt nem mondtak le miniszteri tisztségükről. Közben a kormánytagok beadták lemondásukat, ám az ülést el kellett halasztani.

A február 9-i parlamenti választást a kormányzó, baloldali Önrendelkezés (Vetëvendosje) mozgalom nyerte meg a voksok 42,3 százalékának megszerzésével. Ez 48 képviselői helyre volt elegendő a 120 tagú törvényhozásban, vagyis Albin Kurti miniszterelnök pártjának koalíciós partnert kellett találnia a kormányzáshoz.

A választás második helyezettje a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) lett a szavazatok 20,95 százalékával, a harmadik pedig a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) 18,27 százalékkal, míg Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei 7,6 százalékot szereztek. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba.

Az MTI híre szerint a nemzeti kisebbségeknek 20 garantált hely jut a parlamentben, 10 a szerbnek, 10 pedig a többi nemzeti közösségnek. A szerbeknek fenntartott helyek közül kilencet a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerzett meg, egy az ellenzéki Szabadságért, Igazságért és Fennmaradásért nevű pártnak jutott.

Albin Kurti a kampánya során kijelentette: szeretné, ha pártja abszolút többséget szerezne, és önállóan tudna kormányozni. Senkivel nem akar koalícióra lépni, ezért a végleges választási eredmények kihirdetését követően komoly tárgyalásokat kellett folytatnia a többi párttal, de egyelőre egyik fél sem közölte, hogy kik alkotnák az új kormányt. A kampány során mind az AAK, mind a PDK, mind pedig az LDK kizárta az együttműködést Kurtival. A három párt összesen 48 mandátummal rendelkezik.

Az Önrendelkezést mozgalomként hozták létre 2005-ben. Először 2010-ben indult parlamenti választáson, akkor a szavazatok 12,69 százalékát szerezte meg. A másfél évvel későbbi előrehozott parlamenti választáson már 26,27 százalékos volt a támogatottsága, négy évvel ezelőtt pedig a választópolgárok 50,28 százaléka voksolt rá.

Donald Trump amerikai elnök nem fejezte ki aggodalmát Orbán Viktor választási veresége miatt, és elismerően szólt a leendő miniszterelnökről, Magyar Péterről az ABC Newsnak adott interjújában. Donald Trump megjegyezte: azt hiszem, az új ember jó munkát fog végezni, ő egy jó ember, tájékoztat a hirado.hu. Trump azt...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 9:30 ]
Donald Trump amerikai elnök egy szerdán adásba kerülő interjúban azt nyilatkozta, hogy „nagyon közel van” az Irán elleni háború vége. Az ENSZ főtitkára pedig bizakodóan nyilatkozott az amerikai–iráni tárgyalások várható újraindulásáról. „Azt hiszem, majdnem vége, igen. Úgy értem, nagyon közel áll a...
2026. ÁPRILIS 15.
[ 8:38 ]
Több országból érkezett, csaknem hatezer zsidó fiatal és több száz lengyel kortársuk vett részt kedden a holokauszt emléknapjához fűződő auschwitzi élet menetén - közölték az egykori náci német láger helyén működő emlékhely honlapján. A menet élén holokauszttúlélők mintegy 40 fős csoportja haladt, köztük a...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 22:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó