Szombat késő este Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy május 15-én, Isztambulban kezdene tárgyalásokat Volodimir Zelenszkijjel a háború lezárásáról. Ezt megelőzően az elkötelezettek koalíciója Kijevben egyeztetett az ukrán elnökkel, ugyanakkor Dmitrij Peszkov szerint felesleges nyomást gyakorolniuk Moszkvára.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombat késő esti beszédében közölte, hogy Oroszország május 15-én közvetlen tárgyalásokba kezd Ukrajnával a háború lezárásáról. Az orosz államfő szerint Moszkva „komoly tárgyalásokra” törekszik, amelynek célja a „tartós, béke felé való elmozdulás” − írja a BBC alapján az index.hu.
Szombaton a brit, a francia, a német és a lengyel vezetők Kijevbe utaztak, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra, harminc napra szóló tűzszüneti megállapodást akartak elérni. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője később azt nyilatkozta, hogy Moszkvának „ezt át kell gondolnia”, de figyelmeztetett, hogy teljesen haszontalan nyomást gyakorolni Oroszországra.
Vlagyimir Putyin kijelentette, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a tárgyalások eredményeként Oroszország és Ukrajna tűzszünetben állapodjon meg.
A május 15-re tervezett egyeztetéseket Törökországban, Isztambulban tartanák, és ezt megelőzően vasárnap Recep Tayyip Erdogannal is beszél a részletekről. Kijev ugyanakkor még nem reagált Moszkva tervére.
Putyin szombaton azt is elmondta, hogy a tárgyalások célja nem az időhúzás lenne, hanem valódi béketeremtés.
Egyúttal Ukrajnát vádolta azzal, hogy rendre elutasítja Moszkva tűzszüneti javaslatait – például a húsvéti fegyverszünetet vagy az energetikai infrastruktúrák elleni támadások felfüggesztését. Az ukrán fél egyelőre nem reagált hivatalosan a tárgyalási felhívásra, írja a hirado.hu.
Korábban Kijev elutasította az orosz fél által egyoldalúan bejelentett, háromnapos tűzszünetet, „színjátéknak” nevezve azt. Mindkét fél a másikat vádolja a korábbi fegyverszüneti megállapodások megsértésével. Putyin szerint azonban Moszkva továbbra is kész közvetlen egyeztetésekre.
A nyilatkozat azt követően hangzott el, hogy szombaton Sir Keir Starmer brit miniszterelnök, valamint Franciaország, Németország és Lengyelország vezetői Kijevbe látogattak. A Zelenszkij elnökkel tartott közös sajtótájékoztatójukon a vezetők feltétel nélküli, 30 napos tűzszünetre szólították fel Oroszországot. Egyúttal figyelmeztettek: ha Moszkva nem reagál, újabb, „nagyszabású” szankciók jöhetnek, különösen az orosz energia- és bankszektort célozva.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




