Világ
A négy éve kormányzó Önrendelkezés jelöltjét kérte fel kormányalakításra a koszovói elnök
Betűméret:             

A négy éve kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) párt jelöltjét, Glauk Konjufcát kérte fel kormányalakításra Vjosa Osmani koszovói elnök kedden.

A köztársasági elnök kedd esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy döntését az alkotmánybíróság korábbi döntéseit figyelembe véve hozta meg, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok előre közölték, nem fogják támogatni az Önrendelkezés egyik jelöltjét sem.

Október 26-án a koszovói parlament nem szavazott bizalmat Albin Kurti miniszterelnök-jelölt új kormányának, ezt követően döntött úgy az államfő, hogy nem ír ki előrehozott választást, hanem a választásokat megnyerő párt másik jelöltjét kéri fel kormányalakításra.

A február 9-i parlamenti választást a kormányzó, baloldali Önrendelkezés nyerte meg a voksok 42,3 százalékának megszerzésével. Ez 48 képviselői helyre volt elegendő. A választás második helyezettje a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) lett a szavazatok 20,95 százalékával, a harmadik pedig a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) 18,27 százalékkal, míg Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei 7,6 százalékot szereztek meg. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba, írja az MTI.

A nemzeti kisebbségeknek 20 garantált hely jut a parlamentben, 10 a szerbnek, 10 pedig a többieknek. A szerbeknek fenntartott helyek közül kilencet a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerzett meg, egy az ellenzéki Szabadságért, Igazságért és Fennmaradásért nevű pártnak jutott.

Az elnök bejelentését követően Ramush Haradinaj közölte, Vjosa Osmaninak nem állt jogában úgy kérni fel kormányalakításra egy politikust, hogy az előtte nem bizonyította, megvan a 120 tagú törvényhozás 61 képviselőjének a támogatása.

Az izraeli hadsereg csütörtöki közlése szerint légicsapásokat mért a Hezbollah libanoni síita milícia feltételezett hadállásaira az arab ország Izraellel határos déli részén, miután figyelmeztette erre az ott élő lakosságot. Izrael a légicsapásokkal a Hezbollah katonai egységeinek újjászerveződését próbálja...
2025. NOVEMBER 6.
[ 19:36 ]
Oroszország újra csapást mért a Dnyipropetrovszk megyei szénbányákra, és ennek következtében nyolc bánya áramellátása megszűnt, miközben a föld alatt több ezer bányász tartózkodott - közölte Szvitlana Hrincsuk energiaügyi miniszter csütörtökön a Telegramon. Hozzátette, hogy a bányászokat már kimentették. "A...
2025. NOVEMBER 6.
[ 19:20 ]
Az ukrán fegyveres erők megsemmisítettek egy Sahíd típusú kamikazedrónok tárolására, összeszerelésére és indítására szolgáló bázist a megszállt donyecki repülőtéren – közölte Bródi Róbert, az ukrán hadsereg pilóta nélküli rendszerekért felelős parancsnoka a Telegramon. Az ukrán vezérkar megerősítette az...
2025. NOVEMBER 6.
[ 17:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó