Kultúra
Elhunyt Chuck Berry
Betűméret:             

Elment a rock and roll atyja.

Elhunyt szombaton 90 évesen Chuck Berry - jelentette be Missouri amerikai szövetségi állam rendőrsége. A jellegzetes gitárintró Grammy-életműdíjas kitalálóját, aki tavaly októberben töltötte be 90. életévét, otthonában érte a halál. Amerikai sajtóértesülések szerint a zenész elvesztette eszméletét, és a rendőrök helyszínre érkezése után már nem sikerült újraéleszteni.

Az amerikai gitáros-énekes legismertebb slágerei közé tartozott a Johnny B. Goode, a Roll Over Beethoven és a Sweet Little Sixteen. Zenéje több műfaj szinte valamennyi sztárjára hatással volt, sokak mellett a Beatles, a Rolling Stones és Elvis Presley is dolgozott fel a dalai közül.

Charles Edward Anderson Berry St. Louisban született, nagyszülei még rabszolgák voltak. A középiskolában kezdett bluest énekelni és gitározni. 1955. május 21-én vette fel Maybellene című dalát, és sokan úgy tartják, hogy ezzel született meg a rock and roll.

A műfajnak az ifjúságra gyakorolt “káros hatásai” miatt aggódó hatóságok 1961-ben vitatható vádak alapján perbe fogták, és két évre börtönbe zárták.

Eredeti szerzeményeket tartalmazó utolsó lemezét 1979-ben adta ki, de egészen 2014-ig koncertezett, utolsó éveiben egy kisvárosi bárban lépett fel, nem messze St. Louis-tól. Több mint négyezer helyszínen adott koncertet, Budapestre is többször eljutott.

Jellegzetes kacsasétája is világhírű volt.

Chuck Berry elsőként került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Grammy-életműdíjat is kapott. A Rolling Stone magazin minden idők száz legnagyobb művésze közül az ötödik helyre sorolta. John Lennon azt mondta róla: "Ha más nevet kellene adni a rockzenének, az a Chuck Berry lenne."

Utolsó születésnapján Berry bejelentette, hogy új stúdiólemez kiadására készül. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban