Kultúra
Zenta: Mint aki a csodával határos
Betűméret:             

Mint aki a csodával határos címmel tartanak irodalmi estet október 26-án, csütörtökön 19 órai kezdettel Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában, ahol ünnepélyes keretek között mutatják be Hernyák Zsóka Morze című prózakötetét.

A Morze önálló, frappáns és erősen poentírozott kisprózákból szerveződik egységes fókuszú szövegfolyammá, valamiféle abszurd és groteszk szerelmi regénnyé, az elsőkötetes szerző egyéni hangú vallomásává a világról, olvasható a Morze című kötet ajánlójában. A 2017-ben, a zEtna Kiadó gondozásában megjelent kötet főhőse a Tanár Úr, aki a szerző elmondása szerint olyan fiktív személy, akinek a történetei a különféle problémákkal szembeni tehetetlenség érzését járják körül.

Mint ismeretes, Hernyák Zsóka a Morze című kötetéért kiérdemelte a Sinkó-díjat, amelyet néhány nappal ezelőtt, az újvidéki Magyar Tanszék napján adtak át neki. A bírálóbizottság értékelése szerint a szerzőnek első kötetében sikerült ígéretes, izgalmas, egyéni hangot megütnie, hiszen a rövid, sűrített kisprózák legfontosabb jellemzője a játékosság, az irónia és önirónia, az ismétlődés, ugyanakkor kompakt szerkezetet is alkotnak, és a könyv mindemellett vizuálisan is megmunkált, így a játékosság nemcsak szövegszerűen, hanem könyvészetileg is megfigyelhető benne.

A Mint aki a csodával határos című esten a Morze című prózakötet felett a szerzővel, Hernyák Zsókával Döme Szabolcs és Szögi Csaba beszélget. A rendezvény keretében megtekinthető lesz Balla Ákos Zwara Geometrikus dinamika című kiállítása is, amelyet Beszédes István költő, a zEtna Kiadó vezetője nyit meg. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényre, amelynek társszervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, támogatói pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Szekeres László Alapítvány, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi–Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint Zenta község önkormányzata.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban