Kultúra
Zenta: A kiutat kereső autótolvajok
Betűméret:             

Nagy sikerrel mutatta be legújabb előadását szerda este a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata, amelynek tagjai Németh Ákos Autótolvajok című művét vitték színre, a szerző rendezésében.

A sajátos hangvételű előadás három olyan fiatal gyötrődéseit mutatja be, akik a társadalom peremén élnek, és miközben folyamatosan a kiutat keresik a nehéz helyzetükből, zűrösebbnél zűrösebb helyzetekbe keverednek és újabbnál újabb zsákutcákba futnak, ami még kilátástalanabbá teszi a helyzetüket. A vígjátékokra jellemző szituációk hátterében azonban igen komoly drámaiság húzódik meg, amelyet egyebek mellett az egyéni sorstragédiákból fakadó, ám társadalmi jelenséggé duzzadó útkeresés és eltévelyedés folyamatának ábrázolása határoz meg.

Németh Ákos, az előadás rendezője kifejtette, általában igyekszik elkerülni azokat a helyzeteket, amelyek során az általa írt szövegeket kell megrendeznie, ezúttal azonban mégis örömmel vállalta ezt a kihívást, aminek köszönhetően nagyon izgalmas heteket töltött a Zentai Magyar Kamaraszínház társulatával. Mint mondta, általában olyan szövegeket igyekszik létrehozni, amelyek esetében magának a történetnek is, illetve az egyes jeleneteknek is többféle értelmezési lehetősége van. Hozzátette, ám amikor maga rendezi az általa írt darabot, akkor kénytelen döntést hozni arra vonatkozóan, hogy ezek közül melyik mellett tegye le a voksát, hiszen rendezőként adnia kell egy konkrét megfejtést a néző számára, vagyis pontosan azt kell tennie, amit szerzőként mindig igyekszik elkerülni, és ez ezúttal sem volt másként. A darab szerzője és az előadás rendezője reményének adott hangot annak kapcsán, hogy a nézők szeretni fogják az előadást, és annak mind a komikus, mind a drámai vonalát értékelni fogják majd.

Az Autótolvajok című előadásban a főszereplők, Mónit Lőrinc Tímea; Lacikát Papp Arnold; Áront Dévai Zoltán; Ildikót és Molnárnét László Judit; Dalt és a Doktort Virág György; Nanette-et Verebes Judit; Lukács atyát, Ferikét és a Motoros rendőrt Szilágyi Áron; Brünnt pedig Nešić Máté alakítja. Az előadás kosztümtervezője Janovics Erika, díszlettervezője Kálló Béla, rendezőasszisztense Rutonić Róbert, rendezője pedig Németh Ákos.

Az Autótolvajok című előadás reprízét ma este fél nyolctól tekinthetik meg az érdeklődők a Zentai Magyar Kamaraszínház néhány héttel ezelőtt átadott, új kamaratermében. A belépőjegyekkel kapcsolatban további információk az intézmény jegypénztárában, illetve a 024/812-603-as telefonszámon kaphatók.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban