Kultúra
Berlin: Buszroncs-installációval emlékeznek Aleppo ostromára
Betűméret:             

Buszroncsokból épített installációval emlékeznek Berlinben a szíriai Aleppo ostromára és a polgári lakosság szenvedésére, a vitatott alkotást pénteken állították fel a német főváros egyik jelképeként számon tartott Brandenburgi kapunál.

A gyermekkora óta Németországban élő szíriai képzőművész, Manaf Halbouni munkáját egy 2015-ben készített sajtófotó inspirálta, amelyen a mesterlövészek elleni védekezésül orra állított buszroncsok láthatók. A művész a három buszból álló aleppói utcai barikád mását először Drezda belvárosában építette meg idén tavasszal.

Az alkotás a szászországi tartományi fővárosban "részvétet és szolidaritást váltott ki, de jobboldali radikális támadások célpontja is lett" - emelte ki közleményében a berlini Maxim Gorkij Színház (Maxim Gorki Theater), amelynek szervezésében az installáció november 26-ig látható a Brandenburgi kapunál.

A helyszín a kapu előtti Március 18. tér, amely a neve révén felidézi az 1848-as forradalom idején folytatott berlini utcai harcokat, és 1945-től az ország újraegyesítéséig akkori romos formájában szüntelenül a második világháborúra emlékeztetett - tették hozzá.

A tér rekonstrukciójával megszűnt a háborúra emlékeztető funkció, de Manaf Halbouni révén ismét megjelenik "a háború és a pusztítás jelenvalósága" a Brandenburgi kapunál - hangsúlyozták a közleményben.

A Monument (emlékmű) című művészeti projekt Drezdában támogatás mellett heves bírálatokat is kapott, az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű drezdai központú mozgalom számos tüntetést szervezett ellene. Az installációt rendőröknek kellett őrizniük, hogy le ne döntsék, a város liberális párti (FDP) főpolgármesterét, Dirk Hilbertet pedig halálosan megfenyegették, amiért engedte felállítani.

A műalkotás körüli viták a többi között arról szóltak, hogy kik állították fel az aleppói buszbarikádot. A Maxim Gorkij Színház közleményében hangsúlyozta, hogy civilek voltak. Vannak viszont arra utaló nyomok - főleg fényképek -, hogy egy iszlamista lázadó csoport építhette, amelyet Németországban terrorszervezetként tartanak számon.

Manaf Halbouni szerint ez a vita "értelmetlen". Nem az a lényeg, hogy ki építette a barikádot, hanem az, hogy a civil lakosság védelmét szolgálta - mondta a művész a Der Tagesspiegel című berlini lapnak.

Hozzátette, hogy munkája állásfoglalás a háború ellen, és míg a második világháborúban szinte teljesen megsemmisített, majd az utóbbi években csaknem teljesen helyreállított drezdai belvárosban az újjáépítés jelképe is volt, Berlinben egy újabb jelentésréteg rakódik rá, hiszen maga a város és az egykori berlini fal nyomvonalán álló Brandenburgi kapu is a megbékélés szimbóluma: a háborúban lerombolták, aztán egy fallal kettéválasztották, és végül újraegyesítették. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban