Kultúra
Szombaton Tini fesztivál
Tehetséges fiatalok a Tini színpadán

Tizenhat fiatal lép színpadra szombaton a vajdasági énekes tehetségeket felvonultató 26. Tini és Ifjúsági Táncdalénekes Vetélkedőn Temerinben – hangzott el a szervezőbizottság sajtótájékoztatóján. Tizenketten a tini, míg négyen az ifjúsági kategóriában mérik össze képességüket. A hat temerini fellépő mellett Szabadkáról, Kúláról, Kishegyesról, Törzsudvarnokról, Topolyáról, Tornyosról és Adáról érkeznek versenyzők. A fiatalokat Aleksandar Dujin zenekara kíséri, teljesítményüket pedig az Erős Ervin, Hevesi Tibor, Szerda Árpád és Kovács Anikó összetételű szakzsűri bírálja el. A fesztivál vendégzenekara a temerini Chameleon együttes, az este sztárvendége a magyararországi X factor egykori győztese, Kocsis Tibor lesz. A műsorvezetést az idén Péter Diana és Botka Csaba vállalta el. A Tini most sem valósulhatna meg támogatók nélkül.

Varga Flórián, a szervező Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület elnöke elmondta, a temerini önkormányzat mellett, a Köztársasági Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatás Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, illetve számos vállalkozó járul hozzá a szervezéshez. Az MNT kiemelt rendezvényként tekint a TINI-re.

Erős Ervin, a zsűri tagja elárulta, az idén valamivel erősebb a mezőny, mint tavaly: - Az audíción volt néhány olyan pillanat, amikor tényleg meglepődtünk, hiszen valami teljesen újat, frisset hoztak az előadók. Ekkor még inkább szembesültünk azzal, hogy mennyi tehetséges és színpadra született gyerek van itt közöttünk. Abban van nagy szerepe a Tini fesztiválnak, hogy ezek a fiatalok megtalálják a rendezvényt. Legalább három-négy kiemelt tehetség van, akik minden szempontból színpadra termettek, előadónak születtek - tette hozzá a zsűri tagja, majd elmondta, hogy az idén is az énekhangot, a színpadi megjelenést és a dikciót veszi figyelembe a zsűri.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az idén rádiós közvetítés nem lesz, az Újvidéki Televízió (RTV) azonban élőben közvetíti a fesztivált.

A 26. Tini-Ifjúsági Táncdalénekes Vetélkedőre a belépőjegyek 300 dináros áron válthatók a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület klubhelyiségében este 6 órától vagy a fesztivál napján helyszínen. Érdeklődni a 021/843-411-es telefonszámon lehet.

Ádám Csilla

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Százéves korában meghalt Hasimoto Sinobu, Kuroszava Akira japán rendező több világhírű filmjének forgatókönyvírója - írta a The Hollywood Reporter. Hasimoto csütörtökön hunyt el tüdőgyulladásban tokiói otthonában - adta hírül a japán NHK tévécsatorna.A japán filmes több mint 70 forgatókönyv munkálataiban...
2018. JÚLIUS 20.
[ 13:30 ]
Ma indul a 28. Művészetek Völgye, a fesztiválon színházi előadások, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítés és cirkuszi előadások is várják a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A július 29-éig tartó rendezvényen több mint 1500 program közül válogathatnak az érdeklődők. A...
2018. JÚLIUS 20.
[ 9:04 ]
Elhunyt Adrian Cronauer, a Jó reggelt, Vietnam! című film főszereplőjének alakját megihlető egykori amerikai pilóta, jelentette az MTI.Cronauert 79 éves korában, egy virginiai kisváros, Troutville idősotthonában érte a halál szerdán.Adrian Cronauer 1965-től 1966-ig őrmesterként teljesített szolgálatot Vietnamban, az ő...
2018. JÚLIUS 20.
[ 5:58 ]
Beolvasás folyamatban