Kultúra
Zenta: Kortárs kép-mások címmel nyílt kiállítás a Városi Múzeumban

Kortárs kép-mások címmel nyílt meg ma este a zentai Városi Múzeumban a Zentai Művésztelep kiállítása. A tárlatot a vajdasági magyar képművészet napja alkalmából nyitottak meg éppen november 14-én, Ács József születésnapján.

A megnyitó kezdetén Pejin Attila, a zentai Városi Múzeum vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szarka Mándity Krisztina művészettörténész, a zentai Városi Múzeum munkatársa nyitotta meg a kiállítást.

– Minden megnyitó ünnep, a mai pedig különösen az, hiszen az élő művészetet, a vajdasági kortárs művészetet ünnepeljük. Nem véletlen, hogy ez a nap éppen Ács József születésnapjával esik egybe, az ő személyében ugyanis egyszerre volt jelen az alkotó, a szervező és a befogadó – hangsúlyozta Szarka Mándity Krisztina, hozzátéve, ennek a háromnak a mostani tárlat esetében is együtt van fontos szerepe. Kifejtette, a kiállításon látható alkotások mindegyike a 2016-os művésztelephez kapcsolódik, amelynek javasolt témája a kép-más kifejezés volt, ugyanakkor tavaly ünnepelték Petrik Pál születésének századik évfordulóját is, így az alkotók maguk dönthették el, hogy az ajánlott témához kívánnak-e kötődni, vagy inkább az évfordulós művész életművének valamely mozzanatára szeretnének reflektálni. Végezetül köszönetet mondott a kiállító művészeknek, amiért munkájukkal éltetik a művésztelepet, jelenlétükkel pedig magát a művészetet.

A megnyitóbeszéd után Pejin Attila jelképes ajándékokkal köszönte meg a Zentai Művésztelep jelenlévő tagjainak a munkájukat, köztük Csernik Attilának, Mezei Erzsébetnek, Verebes Györgynek, Gubik Korinának, Bakos Anitának, Balla Ákosnak és Lázár Tibornak, valamint Szarka Mándity Krisztinának a munkájukat.

A Kortárs kép-mások című kiállítás keretében Acsai Györgyi, Bakos Anita, Balla Ákos, Csernik Attila, Gubik Korina, Gyurkovics Hunor, Kiss Butterer Márta, Kozma Laura, Lázár Tibor, Mezei Erzsébet, Péter László, Szalma Viktória, Tóth Alisa, Sagmeister Laura és Verebes György munkáit tekinthetik meg az érdeklődők a zentai Városi Múzeumban.

H. A.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Luxemburg: Az Ostrom nyerte a CinEast filmfesztivál közönségdíját - illusztráció
2018. OKTÓBER 22.
[ 12:08 ]
Valódi kórusünnepet tartottak ma este Zentán, ugyanis idén a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom adott otthont a Vajdasági Magyar Kórusok XIX. Találkozójának, amelyet a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Zenta község önkormányzata, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ és a Cor Jesu Kamarakórus közösen...
2018. OKTÓBER 21.
[ 22:28 ]
A művésztelepen készült festményekből összeállított válogatással és alkalmi műsorral emlékeztek meg a 9+1 Nemzetközi Művésztelep megalakulásának negyvenedik évfordulójáról Bácskossuthfalván. A telepet 1978 májusában alapította meg 9 festő – Ács József, Benes József, Gyurkovics Hunor, Novák Mihály, Petrik Pál,...
2018. OKTÓBER 21.
[ 21:02 ]
Szenteleky Kornél író, költő, műfordító születésének 125. és halálának 85. évfordulójáról emlékeztek meg szombaton szülőfalujában, Szivácon.A Szenteleky Napok rendezvényen művelődési műsorral és tárlatokkal is várták az érdeklődőket, valamint kiosztották a Szenteleky-díjat és a Bazsalikom Műfordítói Díjat...
2018. OKTÓBER 21.
[ 16:17 ]
Beolvasás folyamatban