Kultúra
Elhunyt Johnny Hallyday francia rocksztár, filmszínész

74 éves korában kedden éjjel meghalt Johnny Hallyday francia énekes és színész, akit "a francia Elvisként" is emlegettek, s akinek világszerte több mint 100 millió lemezét adták el.

1943. június 15-én született Párizsban Jean-Philippe Smet néven. Apró gyermekként került a művészvilágba: miután belga származású apja elhagyta a családot, pár hónaposan egyik anyai nagynénjéhez került, akinek lányai táncosnők voltak. A kisfiú minden turnéjukra elkísérte a lányokat, akik közül az egyik amerikai férje, Lee Hallyday kezdte Johnnynak becézni. Jean-Philippe felcseperedve a férfi családnevéből és saját becenevéből alkotta meg művésznevét. Tanult klasszikus táncot, hegedült és gitározott, kilencévesen már színpadon énekelt, tizenegy évesen Henri-Georges Clouzot híres lélektani krimijében, az Ördöngösökben statisztált.

1957-ben látta a moziban Elvis Presley Loving You című filmjét, és az oly mély hatást gyakorolt rá, hogy eldöntötte: ő is a rock and roll "ördöge" lesz. Ezután állandóan az amerikai rokonoktól kapott Elvis- és Bill Haley-lemezt hallgatta, később gitárjával maga is megpróbálta kisebb klubokban előadni ezeket a számokat, de nem aratott sikert, sőt egyenesen eltanácsolták a további fellépésektől. Ő persze kitartott, és 1959 decemberében egy rádiós fellépése elnyerte a Vogue lemezkiadó főemberének tetszését, aki szerződést kínált a fiúnak. Az egyezség 1960-ban meg is köttetett, és az első kislemezre sem kellett sokat várni, még ebben az évben megjelent a Laisse les filles, majd nem sokra rá kijött első albuma, a Hello Johnny is.

A következő évben nagy sikerrel szerepelt az első párizsi nemzetközi rockfesztiválon, és megjelentette Chubby Checker Let's Twist Again című világslágerének feldolgozását angolul és franciául Viens danser le twist címmel. Ebből a korongból már több mint egymilliót adtak el, és aranylemez is lett.

Bár Johnny Hallyday Elvis Presley nyomdokain haladt, nem lehetett a "király" egyszerű utánzójaként elkönyvelni, a franciás érzelmességből, könnyedségből mindig sikerült valamit még legrockosabb számaiba is belecsempésznie. Népszerűsége hazájában öt évtizedig volt töretlen, csaknem minden évben jelent meg lemeze, stúdióalbuma vagy koncertválogatása, ezek közül 18 platinalemez lett, s 182 turnét énekelt végig, még 2005-ben is vezette a legjobban kereső francia énekesek listáját.

Noha zenei pályája során az angol-amerikai mintát tekintette irányadónak, Angliában és az Egyesült Államokban nem tudott átütő sikert elérni. Rajongótábora elsősorban hazájában, a franciául is beszélő európai országokban, a francia ajkú észak-afrikai területeken, valamint Latin-Amerikában jelentős, amikor például Las Vegasban lépett fel, a termet a Párizsból charterjáraton érkezett gall közönség töltötte meg.

Filmeket is készített - forgatott olasz westernt és bűnügyi történeteket, s 2011-ben színpadon is debütált, egy kevéssé ismert Tennessee Williams-darab főszerepét játszotta egy párizsi színházban.

Magánéletét is nagy figyelem övezte. Ötször nősült, első felesége a szintén ünnepelt énekesnő, Sylvie Vartan volt, akitől fia született, harmadik nejétől, a színésznő Nathalie Baye-től pedig egy lánya. Utolsó feleségével több mint két évtizede élt együtt, s két vietnámi kislányt fogadtak örökbe 2004-ben, illetve 2008-ban. Hallyday 2006-ban belga állampolgárságért folyamodott, leginkább az adóelkerülés miatt, majd miután kérését elutasították, a svájci Gstaad városába költözött. A politika színpadán is megfordult: 1974-ben Giscard d'Estaing, 2007-ben pedig Nicolas Sarkozy elnökválasztási kampányát támogatta. 1997-ben pályafutásáért megkapta a Becsületrendet.

Bár 2009-ben bejelentette, hogy visszavonul, 2012-ben végigénekelt egy 65 koncertes franciaországi és külföldi megaturnét, és új albumot is megjelentetett, amely gyémántlemez lett. Hetvenedik születésnapját is a színpadon ünnepelte, a Rockernek született című turnéjával. 2015-ben ötvenedik albumát adta ki De l'amour (A szerelemről) címmel. A lemez egyik dalával az év elején történt párizsi Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni terrortámadás áldozataira emlékezett.

2009-ben vastagbélrákkal kezelték, idén tavasszal több közösségi médiumon közölte, hogy ismét daganatos betegségben szenved. A franciaországi Marnes-la-Coquette-ben halt meg. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Zenta: Gerilla 5-3-1 - illusztráció
2018. OKTÓBER 15.
[ 23:32 ]
(A Vajdaság rovatból átvett tudósítás) A 66. évvel ezelőtt megszervezett Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok eredeti helyszínén, Palicson emlékeztek a vajdasági magyarság egyik legfontosabb kulturális seregszemléjére vasárnap kora este a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezésében. A felekezeteket képviselő...
2018. OKTÓBER 15.
[ 8:18 ]
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Eduardo Arroyo világhírű spanyol festőművész és szobrász vasárnap Madridban."Bizonyos, hogy pályatévesztett író vagyok, aki több regényt és néhány elbeszélést megfestett. Irodalmi szenvedélyem késztetett arra, hogy néhány történetet festékkel, ecsettel mondjak el" - nyilatkozta...
2018. OKTÓBER 14.
[ 22:24 ]
Csoóri Sándor gondolata volt a mottója az idei népzenei találkozónak Pacséron, amelyen Vörös István néhai citerásról, a helybeli citerazenekar egyik alapítójáról, zenekarvezetőről is megemlékeztek, akinek köszönhetően ismét feléledt és hagyománnyá vált a citerazene a faluban. A nemzetközivé vált összejövetelen...
2018. OKTÓBER 14.
[ 20:06 ]
Beolvasás folyamatban