Kultúra
Zenta: Kiállítás a játéktól a mesterségig

Ma délután nyílt meg a zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában a Játéktól a mesterségig című kiállítás, amelynek anyagát a Hagyományok Háza tanfolyamai résztvevőinek vizsgamunkáiból állították össze.

A kiállítást Csipak Noémi népdalénekes alkalmi produkciója után Vázsonyi Csilla, a Hagyományok Háza Hálózat–Vajdaság és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa nyitotta meg, aki elmondta, a tárlat a Hagyományok Háza Népi Kézműves szakán végzett hallgatók legszebb alkotásaiból készült válogatást mutatja be, aminek köszönhetően a teremben látható munkákon keresztül kiválóan végigkövethető magának a képzésnek a sokszínűsége is. Hozzátette, a tárlat hat szakma tizenhét tanfolyami hallgatójának azon közel száz alkotását vonultatja fel, amelyek a tanfolyam alatt, illetve után készültek, éppen ezért a kiállított tárgyak méretük, valamint szín- és formaviláguk tekintetében is igen nagy változatosságot mutatnak.

A Borbényi Mária Éva által rendezett tárlat anyaga január 18-áig minden munkanapon 8 és 15 óra között várja a látogatókat a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában. A vándorkiállítás következő állomásai pedig a tervek szerint Temerin, Kisorosz és Topolya lesznek.

H. A.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ünnepélyes keretek között nyílt meg ma délután a zentai Városi Múzeumban a Magyarság Háza Mátyás király – mecénás és katona című vándorkiállítása, amelynek anyagát a Mátyás király Emlékév jegyében Merényi Zoltán és Somodi András álmodta meg és készítette el.A rendezvény kezdetén az egybegyűltek a...
2018. ÁPRILIS 23.
[ 19:31 ]
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza - Hálózat közös szervezésében, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával folytatódott a néptáncosok képzése a közép-bánáti régióban. Muzslyán, a művelődési egyesületben tartottak szinte egész napos...
2018. ÁPRILIS 22.
[ 22:47 ]
Negyedik alkalommal rendezték meg vasárnap Martonoson a helyi Testvériség Művelődési Társulat szervezésében a nemzetközi néptáncfesztivált, amelyen hazai és magyarországi tánccsoportok léptek fel. Szél János, a társulat elnöke elmondta, öröm számukra, hogy hagyománnyá válhatott ez az esemény.- Ez az esemény az egész...
2018. ÁPRILIS 22.
[ 20:28 ]
Beolvasás folyamatban