Kultúra
Ismét a Berlinalén lesz egy új magyar film világpremierje
Betűméret:             

Bogdán Árpád Genezis címmel készült második mozifilmjét meghívta a Berlinale, a világpremier február közepén lesz a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panorama Special válogatásában.

Az új magyar filmek közül egyedül a Genezis képviseli Magyarországot a Berlinale programjában.

Bogdán Árpád új filmje a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként résztvevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről.

A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, útjaik sosem kereszteznék egymást, ám sorsuk mégis összefonódik ennek a tragikus bűnténynek az árnyékában. A Genezis szereplői az egyetemes emberi értékek – az életbe vetett hit, a szolidaritás, a felelősség – mentén döntenek a sorsukról, így lehetőséget kapnak az újrakezdésre.

Bogdán Árpád számos színházi és filmes projektet követően Boldog új élet című mozifilmjével debütált, melyet több díjjal, köztük a legjobb elsőfilm díjával jutalmazott a Magyar Filmszemle 2007-ben; a nemzetközi premier a Berlinalén volt, ahol a zsűri elismerő oklevéllel méltatta. A Boldog új élet beutazta a világot, és mind a kritikusok, mind a közönség körében hatalmas sikert aratott.

A Genezis a Mirage Film és a Focusfox koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor. Az operatőr Dobos Tamás (Apaföld, Lágy eső), a zeneszerző Víg Mihály, a vágó Politzer Péter (Before Dawn, Fehér tenyér) volt. A főszerepekben Cseh Anna Marie(Fiatalság, A fény ösvényei), valamint Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészek láthatók.

A Genezis április 12-től kerül a magyar mozikba, a díszbemutató áprilisban lesz a Titanic Filmfesztiválon. (24.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban