Kultúra
Zenta: Megnyílt Mezei Erzsébet és Suzan Ugurlucam közös kiállítása
Betűméret:             

Impressziók II. címmel nyílt meg ma este a zentai Alkotóházban Mezei Erzsébet zentai grafikusművész és Suzan Ugurlucam antalyai festő, művészettörténész második közös kiállítása, amelyet a különböző kultúrák és az egymástól sok tekintetben eltérő művészi világlátások közötti hídépítés jegyében hívott életre a két alkotó.

A kiállítás megnyitójának kezdetén Suzan Ugurlucam beszélt a Vajdasághoz kötődő élményeiről, és arról, miért szeretett bele Zentába, ahova mindig óriási örömmel tér vissza, valamint mesélt Antalyáról, illetve az általa évről évre rendszeresen megszervezett művésztelepen folyó munkáról is, kiemelve, ennek a művésztelepnek Mezei Erzsébet is több ízben a vendége volt, és az alkotók közös kiállításain mindenkor nagy sikert arattak a művei.

Mezei Erzsébet bevezetőjében elmondta, Suzan Ugurlucammal néhány évvel ezelőtt egy véletlen folytán ismerkedtek meg, majd nem sokkal később, 2014 januárjában már életre is hívták az első, Impressziók című közös kiállításukat, amelynek folytatásaként született meg a mostani, Impressziók II. című tárlat. Hozzátette, abban bíznak, hogy az együttműködés folytatódni fog, ugyanis mindketten nagyon sok inspirációt merítenek egymás világából és világlátásából, amelyek egyébként igencsak eltérnek egymástól, ám éppen ezért nagyon jól kiegészítik, sőt, fel is erősítik egymást.

A megnyitó folytatásában Mezei Erzsébet az antalyai látogatásai során készített fényképeiből is bemutatott egy válogatást az egybegyűlteknek, akik között ezt követően a két kiállító művész egy-egy alkotását, valamint egy antalyai dísztárgyat is kisorsoltak.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban