Kultúra
Zenta: Kiállítás a magyar reformáció öt évszázadáról

Február 14-én, szerdán 18 órai kezdettel nyílik meg a zentai Városi Múzeumban a Soli Deo Gloria – A magyar reformáció öt évszázada című kiállítás, amely a protestantizmus előzményeit, kialakulásának körülményeit, egyháztörténeti jelentőségét, valamint a magyar történelemben betöltött szerepét tárja a közönség elé.

A tárlat bemutatja, hogy a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom közötti hatalmi harcok árnyékában, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelem uralkodásának idején miként válhatott az Erdélyi Fejedelemség a protestantizmus központjává, megemlékezik az 1568-as tordai országgyűlésről, valamint is azzal foglalkozik, miként hatott a reformáció a történetírásra, a tudományos életre, a magyar nyelvre és irodalomra, illetve a zenére. Emellett bemutatja a magyar protestantizmus nagy alakjait, a nagy múltú kollégiumokat, valamint azok néhány híres tanárát és diákját, illetve vázolja a peregrináció jelentőségét is.

A Soli Deo Gloria – A magyar reformáció öt évszázada című kiállítás támogatói Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa.

H. A.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Pénteken este a Zentai Városi Múzeumban író-olvasó találkozó keretében mutatták be Szegedi-Szabó Béla Balzsam című regényét. Az esten közreműködött Mezei Szilárd nagybőgőn előadott improvizatív zeneszámaival, valamint Döbrei Dénes és Varga Heni táncművészek, akik a mozgáselőadásuk mellett több részletet is...
2018. NOVEMBER 17.
[ 15:14 ]
Az avantgárd fotográfia egyik legismertebb alakja, az amerikai dadaista-szürrealista művész, Man Ray munkáiból nyílik kiállítás december 8-án a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban - tájékoztatta az MTI-t az intézmény igazgatója. Koroknai Edit elmondta: az eredetileg Emmanuel Radnitzky néven...
2018. NOVEMBER 17.
[ 6:56 ]
Elhunyt 87 évesen William Goldman, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök Oscar-díjas forgatókönyvírója - számolt be róla a The Hollywood Reporter.Az író manhattani lakásában halt meg pénteken. Lánya, Jenny Goldman elmondta, hogy apja, aki vastagbélrákban szenvedett, tüdőgyulladás okozta komplikációk miatt hunyt el.Goldman a...
2018. NOVEMBER 16.
[ 21:02 ]
Beolvasás folyamatban