Kultúra
Elhunyt Wacha Imre nyelvész, beszédtanár

Életének 87. évében, kedden este elhunyt Wacha Imre nyelvész, a közmédiában dolgozó rádiós és televíziós bemondók beszédtanára - közölte a család az MTI-vel szerdán.

Wacha Imre 1931-ben született Győrben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) végzett, nyelvészként a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének munkatársa volt, ahol számos szótár, kézikönyv szerkesztésében vett részt. Nevét azonban nem csupán a tudományos munka tette ismertté, hanem az előadói tanári munka, amellyel rádiós és televíziós bemondók és műsorvezetők tucatjait, egyetemi vagy főiskolai hallgatók százait, valamint iskolások vagy tévénézők tömegeit vezette be az értelmes és szép kiejtésű magyar beszéd rejtelmeibe.

1964-ben kezdte a rádió, majd a televízió bemondóit oktatni. Dolgozott Bőzsöny Ferenccel, Debrenti Piroskával, segítette Acél Anna, Kertész Zsuzsa, Török Annamária, Varga János, Szlotta Judit és Bordi András indulását a pályán. Az elmúlt évtizedekben a közmédia szinte minden bemondója megfordult beszédtechnikai óráin, emellett mintegy 20 önálló és társszerzőként írt könyve, valamint mintegy 260 cikke, tanulmánya jelent meg.

2014-ben életműdíjat kapott az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA). 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült, 2017-ben Arany Kazinczy-díjat vehetett át az Anyanyelvápolók Szövetségétől. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Meghalt az Ének az esőben rendezője - illusztráció
2019. FEBRUÁR 23.
[ 19:13 ]
A 10 éve romba dőlt kölni levéltár anyagából eddig 9 ezer megrongálódott dokumentumot sikerült teljes mértékben helyreállítani, köztük mintegy 1000 értékes kéziratot - közölte pénteken az évforduló alkalmából a levéltár igazgatója, Bettina Schmidt-Czaia. Az összes megsérült levéltári anyag...
2019. FEBRUÁR 22.
[ 16:58 ]
Haramza László magánénekes a Magyar Állami Operaház koordinálásában megvalósuló, az Opera Nagykövetei című program keretében Vajdaságba is ellátogat. A program lényege, hogy a zenés színházról, kiemelten az opera műfajáról hallhassanak az érdeklődők – felsős diákok, középiskolások és a felnőtt korosztály is...
2019. FEBRUÁR 22.
[ 13:12 ]
Életének 93. évében csütörtökön elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró, költő - tájékoztatta a kaposvári polgármesteri hivatal az MTI-t. Fésűs Éva 1926. május 14-én született Cegléden, meghatározó gyermekéveit Kiskunhalason töltötte. Kereskedelmi középiskolában érettségizett, 1950-ben férjhez ment,...
2019. FEBRUÁR 21.
[ 19:51 ]
Beolvasás folyamatban