Kultúra
Március 15.: Magyar nemzetőrről készült dagerrotípiát állít ki a Nemzeti Múzeum
Betűméret:             

Egy magyar nemzetőrről készült korabeli dagerrotípiát állít ki az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából március 13. és 25 között a Magyar Nemzeti Múzeum.

A képet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vásárolta meg és helyezte el letétként a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában - mondta el a tárgyat bemutató keddi sajtótájékoztatón Rezi Kató Gábor, a múzeum főigazgató-helyettese.
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára felidézte a két intézmény korábbi szakmai együttműködéseit és az ezek során megvalósult kiállításokat, majd hozzáfűzte: "bízom benne, hogy mind szakmai, mind közönségsiker lesz ez a kiállítás is".
Lengyel Beatrix, a múzeum történeti fényképtárának igazgatója elmondta, hogy a dagerrotípia az első ismert és széles körben használt fényképészeti eljárás, amelyet ezüstözött rézlemezre készítettek el nagyjából 1839 és 1859 között. A valóság képét azonnal, negatív közbeiktatása nélkül pozitív képként visszaadó eljárással készült képek nem sokszorosíthatók, mindegyik dagerrotípiaegyedi példány.
A szakember elmondta, hogy ezzel a technikával a történeti Magyarország területén mintegy ötven-százezer kép készült és ezek közül csupán mintegy ezer maradt fenn különböző gyűjteményekben vagy magángyűjtőknél. Meglehetősen ritka, hogy egy-egy újabb előkerül.
A most kiállított, a viseletből következtethetően az 1848/49-es nemzetőrt ábrázoló kép egy aukción bukkant fel, majd az MMA az aukción kívül vásárolta meg szakértők közreműködésével. A Nemzeti Múzeum főrestaurátora, Sor Zita eltávolította a dagerrotípiáról a keletkezésénél későbbi, hozzá nem illő keretet, majd portalanította, a paszpartut és a képet hordozó ezüstözött rézlemezt korban és színben hozzáillő szalaggal körbefogta és egy új üveglemezt helyezett a tetejére, hogy minél légmentesebb mikrokörnyezetben legyen a lemez. A konzerválás idején Ormos József fotográfus-főrestaurátor digitális felvételt készített róla, amelyet mind a múzeum, mind az MMA honlapján közzétesznek.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a nemzeti ünnephez kapcsolódva a múzeum három napon keresztül, csütörtökön ingyenesen, péntektől vasárnapig pedig kedvezményes belépőkkel várja a látogatókat.
A nemzeti ünnepen az állandó kiállításokban történészek tartanak szakvezetéseket és előadásokat egész nap, pénteken Forradalmi hétköznapok címmel pedig élő múzeumszínház lesz. Ennek interaktív előadásin három időpontban vehetnek részt a látogatók. Szombaton a fiatalabb gyerekeket várják a márciusi ifjakról szóló mesedélutánra, vasárnap pedig egy játékos, drámapedagógiai elemekkel átszőtt fegyvertörténeti foglalkozást szerveznek korosztályi megkötés nélkül.
A múzeum és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem TechLab együttműködésének keretében a 170. évfordulóhoz kapcsolódva két számítógépes alkalmazást is fejlesztett, amelyek a múzeum állandó kiállításaiban, az 1848/49-es szabadságharc eseményeit bemutató teremben, érintőképernyős monitorokon futnak. A Március 15 lépésben című interaktív játék az 1848. március 15-i események 15 kiemelkedő jelentőségű helyszínét mutatja be Pest-Buda korabeli térképén. A forradalom eseményeinek térképes vizualizációjához kvízjáték is kapcsolódik. A másik, Hírek a Pilvaxból című alkalmazás pedig korabeli lapok cikkeiből válogatva enged bepillantást a forradalom napjainak történéseibe. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban