Kultúra
Zenta: Elhunyt Radomir Brkušanin festő
Betűméret:             

Életének 62. életévében rövid súlyos betegség után március 13-án Zentán elhunyt Radomir Brkušanin festőművész és tanár.

Radomir Brkušanin Kraljevóban született 1956-ban. Tanulmányait Újvidéken fejezte, grafikai és festészeti szakirányon. A festészeten kívül formatervezéssel is foglalkozott. Munkásságának nagy része Zentához és környékéhez kötötte. Részt vett több képzőművészeti találkozón és művésztelepen. Tagja volt a Vajdasági Képzőművészek Egyesületének és a Szerbiai Képzőművészek Egyesületének is. A Novak Radonjić festészeti díj tulajdonosa.

Számtalan önálló és csoportos kiállítása volt itthon és külföldön (Horvátországban, Lengyelországban, Franciaországban). Jól felismerhető, sajátos színvilága és stílusa révén a kiemelkedő kortárs szerbiai festők közé sorolták.

Rendkívül sokat tett környezete képzőművészeti életének fejlődéséért, fáradhatatlanul népszerűsítette a rajzolást, támogatta a diákokat. Több éven keresztül a Tiszaszentmiklósi Festőtábor vezetője volt, ahol a tehetséges diákok neves művészekkel alkothattak együtt.

Háború és festmények címmel az Újvidéki Televízió készített riportműsort életéről.

Hétfőn a Zentai Városi Múzeumban 18 órától barátai, kollégái és művészetének kedvelői megemlékező összejövetelt tartanak a festő tiszteletére.

Rúzsa Mária

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Louis Gossett Jr. - illusztráció
2024. MÁRCIUS 29.
[ 15:45 ]
Kedden Belgrádban 69 éves korában rövid betegség után elhunyt Slađana Milošević énekes, avangárd művész, a 80-as évek jugoszláv újhullámának egyik ikonja, akit a szerbiai zenei életben a rock hercegnőjeként emlegettek. Aleksandra Slađana Milošević 1955. október 3-án született Belgrádban, 1977-ben tűnt fel a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 17:57 ]
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban