Kultúra
Erdélyi és kárpátaljai írók, költők bemutatkozása Vajdaságban

Két autóval, nyolc keréken, tizenkét lábon érkezik Vajdaságba április 17. és 19. között a 2018-as Irodalmi Karaván, amelynek keretében ezúttal hat erdélyi és kárpátaljai fiatal író, költő mutatkozik be négy vajdasági településen, Topolyán, Szabadkán, Újvidéken és Zentán.

A rendezvénysorozat első állomása Topolya lesz, ahol április 17-én, kedden 11.25-kor rendhagyó irodalomóra várja a fiatalokat a Juhász Erzsébet Könyvtár padlástermében. A következő helyszínen, Szabadkán április 17-én, kedden 18 órai kezdettel a Városi Könyvtár Amerikai Kuckója ad helyet az Irodalmi Karavánnak. Április 18-án, szerdán a vendégek Újvidékre látogatnak, ahol 19 órától az Európa Kollégiumban, április 19-én pedig Zentára, ahol 18 órától a Zentai Alkotóházban várják az irodalomkedvelő közönséget.

A programsorozat vendégei Erdélyből, az Erdélyi Magyar Írók Ligájából Fischer Botond és Varga László Edgár költő; Kárpátaljáról pedig Csornyij Dávid költő, Kertész Dávid író, Marcsák Gergely költő, író és zenész, valamint Shrek Tímea író lesznek. Az irodalmi esteken szó esik majd a kortárs irodalom útjáról, az útkeresésről, a kettős határontúliságról és sok egyéb kérdésről is. A rendezvény moderátora Topolyán, Szabadkán és Zentán Virág Kiss Anita, Újvidéken pedig Antalovics Péter lesz.

Az Irodalmi Karaván szervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, társszervezői pedig a Juhász Erzsébet Könyvtár (Topolya), a Városi Könyvtár (Szabadka), az Európa Kollégium (Újvidék) és a Thurzó Lajos Oktatási–Művelődési Központ (Zenta). A program meghirdetője és támogatója Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma.

H. A.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Újabb tantermi produkcióval járja a középiskolákat a Zentai Magyar Kamaraszínház - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 25.
[ 22:41 ]
Fordítói tábor Újvidéken - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 24.
[ 8:58 ]
(Belgrádi tudósítónktól)Belgrádban ért szomabton véget a kunszentmiklósi Tóth Péter Lóránt versvándor 12 napos kerékpáros zarándoklata, amelyet szülővárosából indított Belgrádig Mátyás király és a Hunyadi család tiszteletére. Útja során Magyarország, Horvátország és Szerbia összesen 21 településén tartott...
2018. SZEPTEMBER 24.
[ 8:37 ]
Az Újvidéki Színház kapta a legjobb előadás díját, Lázár Kati lett az életműdíjas, Alföldi Róbert két kategóriában is nyert és sikeresen szerepeltek a határon túli magyar teátrumok a Színházi Kritikusok Céhe csütörtökön este rendezett gáláján - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel. A színházi...
2018. SZEPTEMBER 21.
[ 10:14 ]
(Belgrádi tudósítónktól)Ma Belgrádban megnyílt az 55. Belgrádi nemzetközi írótalálkozó, amelyre 24 országból 38 író jött el, hogy bemutassa és megvitassa az időszerű kérdéseket az irodalmi alkotómunkában. A belgrádi városi képviselő-testület dísztermében rendezett ünnepélyes megnyitón Radomir Andrić, a szerbiai...
2018. SZEPTEMBER 20.
[ 18:39 ]
Beolvasás folyamatban