Kultúra
Megnyílt a Dombos Fest - tizennyolcadszor is
Megint egy csoda a Hegalja utcában

Ismét benépesült a kishegyesi Hegyalja utca. Emberei léptékben mérve nagykorú lett a Dombos Fest. Az ezredforduló óta több mint 150 ezer látogatója volt a löszfal tövében megszervezett összművészeti fesztiválnak. A nagykorúságot, a tizennyolcadik születésnapot nem ünnepelték akkora pompával, mint amikor tízéves lett a fesztivál, közéleti személyiségek, politikusok sem mondtak beszédet a megnyitón. A szép számú és lelkes közönség ezúttal is, már a nyitónapon egy igazi csemegét kapott: Lajkó Félix lépett, a tőle megszokott módon, egy kísérletező formációban.

Lajkó Félix világhírű hegedűvirtuóz Kishegyesen nőtt fel, itt tanult meg hegedülni is, illetve előtte citerázni Kőműves Kálmán bácsitól, aki az idősek emlékezetében úgy él, mint a falu egykori postása. Félix jóformán minden évben visszajár ide, itt mutatja be a közönségnek a legújabb albumát, legfrissebb zenéjét, minden esetben egyfajta vajdasági ősbemutató formájában. A nyitókoncertet Sidoo Attila gitárvirtuózzal játszotta, akivel a Bartók Plusz Operafesztiválon léptek fel először nyilvánosság előtt, ott tartották közös zenéjük ősbemutatóját.

A fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi napok, a Rosé borterasz vagy fényfestés nélkül. Mindez idén is lüktető életet lehel az egyébként csendes kis falu hétköznapjaiba. Na és a fokhagymás lángos, amit csak itt tudnak így elkészíteni: az már valóban csak ráadás. A Dombos Wine Club pedig egész nyáron üzemel, a kiváló borok mellett a dombosi életérzés ott azért mégis megtapasztalható, de az elkövetkező napokban a labdarúgó-világbajnokság eseményei is követhetők lesznek.

Holnap 20 órakor a Lóci játszik zenekar lép fel a nagyszínpadon, majd a Ladánybene 27 és a Road Six Sax zenél a löszfal tövében. A kis színpadon pedig a Szeder, majd Pátkai Rozina szórakoztatja a közönséget. A fesztivál részletes programja elérhető a www.dombosfest.org weboldalon, illetve a a rendezvény facebook oldalán is.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nagybecskereki Madách sikere - illusztráció
2019. ÁPRILIS 18.
[ 9:16 ]
A Hagyományok Háza és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ Fölszállott a páva rendezvénysorozatot szervez. Legnagyobb részt a műsor hatodik évadából, vagyis a Döntők Döntőjéből ismert szereplők májusban Hargita megye több településén lépnek fel. A Fölszállott a páva eddigi sikere nyomán, a...
2019. ÁPRILIS 17.
[ 13:55 ]
Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után, kedden elhunyt Bács Ferenc, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Budapest Főváros Díszpolgára - tudatta a művész családja az MTI-vel. Mint írják, Bács Ferenc végső búcsúztatásáról később intézkednek. Bács Ferenc az...
2019. ÁPRILIS 16.
[ 16:06 ]
Mécs Anna Gyerekzár című kötetéről Antalovics Péter, Komáromi Dóra és Losoncz-Kelemen Emese beszélget Berányi Emőke vezetésével az újvidéki Művészklubban csütörtökön, április 18-án. A rendezvény este hétkor kezdődik. Az Olvass be! a Híd Kör Egyesület 2012 óta megrendezett kritikai beszélgetéssorozata, melyet...
2019. ÁPRILIS 16.
[ 13:57 ]
Beolvasás folyamatban