Kultúra
Zenta: Megkezdődött az amatőr és diákszínjátszók tábora

Kiváló hangulatban kezdődött meg vasárnap este Zentán a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizenegyedik Tábora, azaz az idei MAdT, amely július 15-éig izgalmasabbnál izgalmasabb foglakozásokkal várja a részvevőket a Tisza-parti településen. A tábor a hagyományokhoz híven ezúttal is nyilvános gálaműsorral zárul.

– Minden évben arra törekszünk, hogy minél inkább színesítsük a tábor oktatógárdáját, ezért évről évre igyekszünk meghívni olyan szakembereket is, akiket korábban még nem volt alkalmunk vendégül látni, és akikkel a résztvevőknek még nem nyílt lehetőségük együtt dolgozni. Mellettük azonban vannak visszatérő oktatóink is, akikkel a fiatalok a korábbi években nagyon jól együtt tudtak működni, és ezért úgy gondoltuk, hogy idén is helyük van a táborban. De természetesen nemcsak az oktatók összetétele változik évről évre, hanem a résztvevőké is, így a visszatérő oktatók minden évben új kihívásokkal néznek szembe, hiszen annak ellenére, hogy mindig konkrét elképzelésekkel érkeznek, miután megismerik az általuk vezetett csoportok tagjait, igyekeznek úgy formálni a foglalkozásaikat, hogy azok a leginkább szolgálhassák a résztvevők fejlődését – hangsúlyozta a szervezők nevében Raffai Telecski Ágnes, aki elmondta, az idei tábornak összesen több mint negyven résztvevője van, és nagy örömükre szolgál, hogy a vajdasági települések mellett Magyarországról és a Felvidékről is érkeztek színházkedvelő fiatalok Zentára. Hozzátette, ez is azt bizonyítja, hogy a tábornak most már az egész Kárpát-medencében híre ment, és más területekről is szívesen jönnek vendégek, akik tudják, hogy a kiválóbbnál kiválóbb oktatók irányításával rendkívül színvonalas munka folyik, így amellett, hogy nagyon jól érezhetik magukat, igen sokat fejlődhetnek is.

A színjátszó csoportokban idén Patonay Anita színész, drámatanár, Perényi Balázs drámapedagógus, kritikus, szakíró és Sardar Tagirovsky rendező, színész, fordító; a mozgásszínházi csoportban Kiss Anikó táncművész, koreográfus, rendező és Widder Kristóf táncművész, koreográfus, rendező; a rendezői csoportban pedig Komáromi Sándor rendező, drámatanár irányításával folyik a munka. A résztvevőknek a csoportvezetők mellett Hernádi Kriszta logopédus, beszédtanár és Oláh Tamás teatrológus is rendszeresen tart foglalkozásokat.

A tábor a hagyományokhoz híven ezúttal is nyilvános gálaműsorral zárul. Ezt július 15-én, vasárnap 11 órai kezdettel tartják meg a zentai Művelődési Házban, ahova a szervezők, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség illetékesei minden érdeklődőt szeretettel várnak.

H. A.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

December 15-én, szombaton 19 órai kezdettel mutatják be Maradékon, a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete legújabb, Maradék maradéka című kiadványát. A Tóth Lívia, a VMÚE alelnöke szerkesztésében, a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával megjelent kötet az egyesület...
2018. DECEMBER 14.
[ 18:52 ]
A Magyar Örökség díj egyik idei díjazottja a hét közül a Tanyaszínház, amely az idén ünnepelte fennállásának 40. jubileumát. Az elismerést a szellemiségéért és a közösség szolgálatáért kapja.A díjat Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre...
2018. DECEMBER 14.
[ 18:50 ]
A Szent Korona eddig ismert külföldi útjait mutatja be a legfrissebb kutatások alapján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának új kötete - közölte az MTA az MTI-vel. A "Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205-1978)" című hiánypótló kötetből...
2018. DECEMBER 13.
[ 12:19 ]
Beolvasás folyamatban