Kultúra
Szombaton Vékás János kötetének bemutatója lesz Temerinben
Betűméret:             

A zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában jelent meg Vékás János legújabb, interjúkat és társadalomtörténeti portrékat tartalmazó, mind terjedelmében, mind pedig jelentőségében kapitális munkája. Az 1980 és 1990 között készült mélyinterjúk megszólítottjai – Borbély János, Bori Imre, Bosnyák István, Burányi Nándor, Fehér Ferenc, Kohlann Anna (özv. Majtényi Mihályné), Kongó Tivadar, Kovács Károly (írói nevén Ács Károly), Podolszki József, Tolnai Ottó, Tomán László, Utasi Csaba és Végel László – többnyire nemcsak irodalmi életünk egy-egy szakaszának voltak meghatározó egyéniségei, de többségük jelentős szerepet játszott a vajdasági magyarság közéletében és a közgondolkodás formálásában. Az interjúkat magvas életút-analízis vezeti be a szerzőtől megszokott szellemes, sem kritikát, sem empátiát nem nélkülöző formában. Könyvéről Vékás Jánossal Csorba Béla és Losoncz Alpár beszélget 2018. augusztus 18-án (szombaton) este 7 órakor a Tájházban.

A könyv, mely CD-mellékletet is tartalmaz, a helyszínen jutányos áron megvásárolható.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Louis Gossett Jr. - illusztráció
2024. MÁRCIUS 29.
[ 15:45 ]
Kedden Belgrádban 69 éves korában rövid betegség után elhunyt Slađana Milošević énekes, avangárd művész, a 80-as évek jugoszláv újhullámának egyik ikonja, akit a szerbiai zenei életben a rock hercegnőjeként emlegettek. Aleksandra Slađana Milošević 1955. október 3-án született Belgrádban, 1977-ben tűnt fel a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 17:57 ]
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban